2018 éves horoszkóp

Ikrek horoszkóp 2018

 

Ikrek horoszkóp 2018, 2018-as jóslatok, Asztrológia 2018

A 2018-as év sok energiát hoz majd az Ikrek életéknek szinte minden területére. Mentális és fizikai változások elé is néznek az e csillagjegyben születettek. Új lehetőségekkel találod majd szembe magad. Ragadd meg őket két kézzel és ne szalaszd el egyiket sem! A kemény munka meghozza a gyümölcsét, erre pedig már nem kell sokat várni. Mind magánéletedben mind munkahelyi környezetben könnyű lesz szívességeket kérni másoktól. Egy olyan időszak lesz ez, amely során igazi éned végre előléphet majd. Óvakodj az üres ígéretektől és figyelj oda a felelősségeidre!

 

Ikrek karrier horoszkóp 2018

Az Ikreket ebben az évben a Jupiter és a Szaturnusz közös ereje segíti majd karrierjükben. Érdemes lesz új dolgokba belekezdeni az üzleti területeken. Egy teljesen új fejezet veszi majd kezdetét. Ne érd be jelenlegi eredményeiddel, hanem törekedj többre! Néhány kollégád kissé ellenszenves lehet veled ebben az évben, de törekedj arra, hogy feletteseid jó oldalára kerülj. Lassú, de stabil előrehaladás elé nézel. Ajánlott lesz önmegtartóztatást gyakorolni, ha a munkáról van szó – ne vidd túlzásba, hagyj magadnak időt a pihenésre is.

 

Ikrek szerelmi és házassági horoszkóp 2018

Izgalmas évnek néznek elébe az Ikrek jegyében születettek. A Jupiter pozíciója segít majd, hogy lelkesebbé válj szerelmi életedet tekintve. Az egyedülálló Ikreknek nagyobb szerencséjük lesz a másik nemmel. Közösségi életed kibővül majd, ami tovább segíti szerelmi életed fellendülését. Ne félj magadat adni lehetséges partnereidnek. Ne színlelj, ne füllents nekik. Ha mindezt megfogadod, akkor nem kevés érzelem és szenvedély vár rád a következő ében. Néhányan úgy érezhetik, hogy érzelmeiket nem viszonozza nekik partnerük. Lesznek olyanok is, akik két kapcsolat között őrlődnek majd, amiből év végre sehogy sem jönnek majd ki jól. A problémák elkerülése érdekében érdemes lelassítani a kapcsolatok terén.

 

Ikrek pénzügyi horoszkóp 2018

Az Ikrek pénzügyi helyzete vegyes érzelmeket hoz majd. Habár sok dolgot megkaparinthatsz, amire vágysz, hosszútávú projektjeid tekintetében visszalépést tapasztalhatsz majd. Sok dolgod lesz, de nem mindig fogod tudni teljes mértékben kihasználni pénzügyi helyzetedet. Lassíts egy kicsit néha és alaposan nézd át az adott időszakra vonatkozó költségvetésed. Az év múlásával egyre keményebben dolgozol majd, ami plusz bevételhez vezet. A következő évben próbálj tartózkodni a felesleges költekezéstől, a kölcsönöktől és a tartozásoktól – ez a későbbi években pénzügyi stabilitáshoz vezet majd.

 

Ikrek egészségügyi horoszkóp 2018

Az év nagy részében egészséged és energiaszinted kiválóak lesznek. Ez a karrieredre is pozitív hatással lesz. Dinamikád és felelősségtudatod új szintekre emelkedik majd az év során. Készülj fel egy felkapott és intenzív időszakra is valamikor az év közepe tájékán. Ez testi és lelki gyengeséget hoz majd néhány Ikrek számára. Egy kis sport vagy más aktív kikapcsolódás segít majd rendbe jönni. Próbáld kiegyensúlyozni a fizikai és mentális erőnlétedet, és év végéig nem lesz mitől félned.

 

Ikrek családi és életvitel horoszkóp 2018

Családi életedben békére és harmóniára számíthatsz, azonban ne lepődj meg, ha családod hite váltakozni látszik majd, és a családi hagyományok is eltérnek az eddigiektől. Időnként becsúszik majd egy-egy nézeteltérés más családtagokkal. Próbálj nem haragtartó maradni, és bánj diplomatikusan családod tagjaival.

 

Lapozz egyet a következő horoszkópok megtekintéséhez!

Ajánlatkérés

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket