Vezérhajó lehet az Aston Martin DB9-es hibridje

Vezérhajó lehet az Aston Martin DB9-es hibridje

Szerző: Jobs24 - 2014.01.09.

Elképzelhető, hogy éveken belül egyéb más modelleknél is feltűnik majd a Aston Martin moduláris hibrid technológiája, legalábbis a Bosch állítása szerint.

Aston Martin DB9 hibrid

 

Az Aston Martin 2004-től gyártott DB9-es konstrukciója világhírnévre tett szert az elmúlt években. Több országban is igen kelendő árucikknek számít a tehetősebb autóvásárlók körében. Ám legutóbb a brit autócég, illetve a Bosch egy nem akármilyen hibrid rendszert kísérletezett ki, melyet a DB9-es modellel demonstráltak. De ebben a kocsiban nem egy olyan hibridszerkentyű található, mint amire a legtöbben gondolnánk. Bár az tény, hogy a teljesítmény növekedés mellett az autó fogyasztása, és a szén-dioxid kibocsátása jelentős mértékben lecsökkent. Ez mindenképp bámulatos!

 

 

Az Aston Martin, illetve a Bosch mérnökei folyamatosan azon törik a fejüket, hogy miként lehetne ezt még hatékonyabban megoldani. Egy négykerék-meghajtású modell esetében ragyogó ötletnek számít, ha egy hátsókerekes autó első tengelyére két elektromos motort helyeznek, bár ha egy harmadik elektromos motor is feltűnne, akkor az talán még hatékonyabb lenne.

 

 

A Bosch mérnökei szerint ahhoz, hogy ebből a kocsiból gyors hibridautó váljon, ahhoz ez a hajtáslánc-szerkezet nyújtja az optimális lehetőséget. Így még a vezetés élménye is megmaradna. Azonban a módosítások következtében egy elég testes akkumulátorcsomag, egy vezérlőmodul, valamint három elektromos motor is megjelent, ennek következtében plusz 300 kilóval lett nehezebb a DB9, cserébe viszont plusz 200 lóerővel lett erősebb az alap 510 lóerőhöz képest. De, ami a legjobb benne, hogy a 0-100 km/h-s sprintet 4,0 másodperc alatt teljesíti, 4,6 helyett, elektromos üzemmódban pedig közel 30 kilométert képes megtenni, ebben az esetben viszont nincs semmiféle károsanyag-kibocsátás.

 

 

A moduláris hibrid technológia alkatrészei lehetővé teszik az egyszerű adaptálási lehetőséget is, így könnyen előfordulhat, hogy más modelleknél is megjelenik majd ez a megoldás.

 

Ha szereted a gyors járgányokat, akkor ezeket a cikkeket is feltétnelül olvasd el:

Ferrari vagy Lamborghini? Összehasonlítjuk a két nagy márka történetét.

Álom vagy valóság? - Mercedes AMG Vision Gran Turismo 2013

A Forma 1 biztonsági autója a Mercedes-Benz SLS AMG

Semmi kompromisszum - Ferrari F40

Ajánlatkérés

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket