Feláldozta méregdrága autóját hogy megakadályozzon egy balesetet

Gondolkodás nélkül feláldozta 20 milliós autóját, hogy életet menthessen

Szerző: kvothe - 2017.02.16.

Szörnyű balesettel végződhetett volna a Passat ámokfutása, ha a Tesla sofőrje nem lép közbe.

Feláldozta méregdrága autóját hogy megakadályozzon egy balesetet

Manfred Kick éppen az autópályán vezetett Tesla Model S autójában, amikor vészjósló jelekre lett figyelmes. Egy mellette haladó Volkswagen Passat látszólag irányíthatatlanul jobbra-balra keringett az egyik sávban, és rendszeresen súrolta a szalagkorlátot is. Rövidesen egyértelművé vált a baj, amikor Manfred észrevette, hogy a Passat sofőrje eszméletlenül ült a volán mögött. A férfi azonnal akcióba lendült.

 

 

Manfred először értesítette a tűzoltókat, majd akciófilmbe illő mutatványt kísérelt meg, hogy megakadályozzon egy minden bizonnyal végzetes balesetet.

 

 

Nem tétovázott sokat – autójával az elszabadult Volkswagen elé hajtott, majd lassítani kezdett, hogy a Passat orra a hátsó lökhárítójához érhessen. Ez után szépen apránként visszavett a sebességéből, míg végül mindkét autó teljesen megállt.

 

A hősies mutatvány nem maradt elismerés és jutalom nélkül

Ajánlatkérés

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket