Pelé 75 éves lett

75 éves Pelé, minden idők egyik legjobbja

Szerző: sysas - 2018.12.03.

A futball egyik legnagyobb alakja, a „Fekete Gyöngyszem” háromszor emelhette a magasba a világbajnoki trófeát és 1363 mérkőzésen összesen 1284 gólt szerzett.

75 éves Pelé, minden idők egyik legjobbja

 

 

Edson Arantes do Nascimento, Minas Gerais szövetségi állam Coracoes kisvárosában született 1940. október 23-án. Már édesapja is ígéretes középcsatár volt, ám az ő pályafutását derékba törte egy sérülés. A kis Pelé gyermekkora szegénységben telt, társaival csak rongylabdával, papírral, vagy kitömött zoknival focizhattak. Ebből a szempontból nem ő az egyetlen, Brazíliából és a szomszédos Argentínából számos ilyen történetet hallhatunk. A kistermetű brazil tehetségére tizenegy éves korában figyeltek fel, és tizenöt évesen lett a Santos csapatának igazolt játékosa. Nevének jelentésével ő maga sincs tisztában, állítása szerint tizenéves korában ragadt rá, és eleinte egyáltalán nem szerette.

 

Első bajnoki mérkőzésén rögtön négyszer talált be, rá egy évre pedig gólkirály lett. Az 58-as világbajnokságon őt választották meg a legnagyobb felfedezettnek, ahol világbajnoki címet szerzett a brazil csapattal. 1962-ben hamar megsérült a világversenyen, végül mégis végső győztesként ünnepelhetett csapata remeklése után.

 

Pelé negyedik világbajnokságán harmadszor is a csúcsra ért: 1970-ben Mexikóban végig remekelt, vezére volt csapatának, a 4-1-re megnyert döntőben egy gólt lőtt az olaszoknak, és a labdarúgás eddigi történetének egyetlen háromszoros világbajnok játékosa lett. Védőinek nem volt könnyű dolga, ezt saját szavaikkal erősítették meg: "A meccs előtt bizonygattam magamnak, hogy ő is csak hús-vér ember, mint bárki más - de nem volt igazam." Rendkívül jól tudta megválasztani mozdulatait, ezáltal sohasem tudhatta az ellenfél, hogy milyen megoldást választ.

Ajánlatkérés

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket