Sokak kedvence, a TV maci

Bejelentkezés  |  Regisztráció  | 2017. Július 27. Csütörtök - Olga
hirdetes
címkék:

A TV maci bemutatása

hirdetes
Te is emlékszel a TV macira

Nagyon sok ember, köztük én is minden nap várta a TV maci megjelenését. Emlékszek még azokra a szép időkre, amikor a TV maci jelentette a nap végét, hiszen amikor ő elköszönt, akkor nekem is mennem kellett aludni. Most őt fogom nektek bemutatni!

 

A TV maci története

 

1964. október 23-án van a TV Maci hivatalos születésnapja, ami nem az első tévés szerepelése, hanem Bálint Ágnes születésnapja. Az 1960-as és 70-es évek Tévémaciját Lengyel Zsolt terve alapján Köber Tibor alkotta meg. Az 1980-as években Koch Auréltól új formát kapott. A játékát Valérkát is lecserélte egy Csutkababára. A Tévémaci könyvekben is szerepelt: 1970-ben Bálint Ágnes: Jó éjszakát maci! című könyvében, 1983-ban Bálint Ágnes új könyvet írt a TV Maci: Én vagyok a TV Maci címmel. Az első bábfilmek bent a házban játszódnak, ezeket Kende Márta és munkatársai készítették. A TV Maci már az 1960-as években kedvence lett a gyerekeknek. A színesben megjelent TV Maci már a kertben is játszott, de akkor már kisebb volt a nézettsége. Minden nap 19.10-kor volt az Esti mese.

hirdetes

 

Koch Aurél TV Macijának is lejárt az ideje. Rudi Zoltán kijelentette: meg kell reformálni a gyerekek kedvencét. Az MTV elnöke utasítást adott, a bábfigura „újragondolására”.

 

„Határozottan ragaszkodnék a Tévémacihoz! Együtt repültünk a súlytalanságban. A szívemhez nőtt ez a figura, és szerintem sokan így vagyunk ezzel az országban” – vélekedett Farkas Bertalan. Endrei Judit viszont csak apró módosításokat végzett volna rajta.

 

A megújított TV Macit Foky Ottó készítette a Pannónia Filmstúdióban, 1982-ben kockázós bábfilmtechnikával. 2012. április 15-én menesztették a TV Macit és helyette új változat készült. Az újratervezett TV Maci már nem egyedül ül le esténként a képernyő elé, hanem testvérével és a kor szelleméhez igazodva számítógépezik is. Ez az új változat azonban nem aratott sikert sem a tv-nézők, sem az internethasználók körében, ezért négy hónap után levették a képernyőről, és újra elfoglalta a korábbi helyét Foky Ottó figurája. A következő oldalon mutatok egy videót is!

 

Forrás: Wikipédia

hirdetes
hirdetes