Ilyenek a 80-as évek hősei

Ilyenek a 80-as évek hősei

Szerző: bohacs0010 - 2014.02.12.

Egy történet az 1980-as évek előtt szülötteiről. Tanulságos, elgondolkodtató kis írás a mai gyerekeknek, akiknek a többsége a számítógép előtt ül, nem pedig a grundon rúgja a labdát például. Nem tudom, én mostanában néztem a fiatalokat, persze nem vagyok nagy öreg, de elképedtem, hogy mindenki a telefonját, vagy a számítógépét nyomogatja, szerintem akkor jobb volt nekünk, fiataloknak.

 

 

Egy történet az 1980-as évek előtt szülötteiről. Tanulságos, elgondolkodtató kis írás a mai gyerekeknek, akiknek a többsége a számítógép előtt ül, nem pedig a grundon rúgja a labdát például.

"Tudjátok hogy mi "Hősök" vagyunk?! Akik a 80-as évek előtt születtek, azok valódi Hősök, olyasféle igazi hollywoodi mindent túlélő fenegyerekek. De tényleg! Gondolj csak bele, 1980 előtt születtünk, kész csoda hogy életben maradtunk. Nekünk még nem volt gyerekülésünk az autóban, sőt még biztonsági öv sem nagyon, viszont bizton tudhattuk, hogy a gyerekágyak festékében akadt bőven ólom. A gyógyszeres és vegyszeres üvegek könnyedén kinyithatóak voltak, nem volt semmi furfangos védelemmel ellátva, de még a fiókok és ajtók sem voltak felszerelve biztonsági nyitóval, és amikor biciklizni mentünk, nemhogy könyökvédőnk és sisakunk nem volt, de még rendes biciklink sem. Azért az sem volt semmi. Mi még csapból ittuk a vizet, és azt se tudtuk, mit jelent pontosan az ásványvíz. Én sokáig kevertem a szódavízzel, Szúr szúr. Mi nem nagyon unatkoztunk, ha tehettük kimentünk játszani. Igen ki!!! 

 

Nézd meg az életképeket az 1980-as évekből, emlékszel még?

Ajánlatkérés

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket