Öt világszerte elismert autós mozifilm

Autós filmek, amik garantált szórakoztatás nyújtanak

            Nyomd, Bébi, nyomd 

A Nyomd, Bébi, nyomd egy amerikai-brit összefogással létrejött akcióvígjáték, amelyet 2017. március 17-én mutattak be először a mozikban. A film rendezése és írása Edgar Wright-nak köszönhető, a TriStar Pictures, karöltve Working Title Films-szel áll a gyártása mögött, a forgalmazója pedig a TriStar Pictures, valamint a Sony Pictures Entertainment voltak. A főszerepben álló Bébit Ansel Elgort játssza, előzőleg a Carrieben láthattuk. Az alkotásban feltűnik még Kevin Spacey Oscar-díjas színész, akit ismerhetünk a Hetedikből, valamint Jaime Foxx, neki számottevő szerepei közé tartozik Django, a Django elszabadulból. Bébi karakterének egyik jellemvonása, hogy mindent zenére szeret csinálni, legfőképpen a vezetést, egyébként egy kellemes jellemű srác, aki igencsak szelíd. A sofőri tehetségét kihasználja egy bankrabló bűnbanda, akikkel történő együtt dolgozásából a konfliktus adódik, de szintúgy megjelenik benne egy álmodozó leányzó, hogy elrabolja Bébi szívét. A film kasszasiker lett, a csupán 40 millió dollárból leforgatott mozi ugyanis 226 milliót hozott vissza a készítőinek. Játékideje 113 perc. 

Halálos iramban: Tokiói hajsza

A Halálos iramban: Tokiói hajsza 2006. június 4-én jelent meg, műfaját vizsgálva az akciófilm kategóriába sorolható. A rendezése mögött Justin Lin áll, a történetet Chris Morgan írta. Az Universal Pictures volt felelős a gyártásáért, Magyarországon a UIP Duna stúdió forgalmazása által lett beszerezhető. A főszerepet Lucas Black játssza, vele már találkozhattunk az X-akták filmben, de ugyanúgy megjelenik benne Vin Diesel is, aki a többi rész protagonistája. Főkarakterünk neve Sean Boswell, jellemzői közé tartozik, hogy szeret veszedelmesen élni az éjszakában, imád fogadásokat kötni, nem utolsó sorban pedig óriási sebességgel száguldozik a kocsijával. Amikor balul ütnek ki a dolgok számára, Tokióba költözik, ahol édesapja él. Itt továbbra is a versenyzésnek szenteli idejét, ám ezen a helyen a yakuza az úr, akik saját szervezetük kötelékei közé kényszerítik a férfit. A mozi 85 millió dolláros összegből készült el, a bevétele pedig 159 millió dolláros lett világszinten. 104 perces, vadsággal teli játékidő áll a nézők rendelkezésére. 

Rush – Hajsza a győzelemért

A 2013. szeptember 27-én először bemutatott Rush – Hajsza a győzelemért, egy amerikai dráma, ami megtörtént esetek alapján készült, ugyanis Niki Lauda és James Hunt Formula-1-es, kormány mögüli párbaját tárja a szemünk elé. A rendezője Ron Howard volt, a gyártójaként a Pro Video Film & Distribution Kft.-t nevezhetjük meg. Többek között az Universal Pictures, valamint a Netflix hozta forgalomba. Hunt szerepében Chris Hemsworth, a Marvel filmek Thorja van, Laudát pedig Daniel Brühl, aki a Becstelen Brigantykban is feltűnik. A fegyelmezett osztrák Luada szinte a szöges ellentéte a menő, rocksztár jellemű brit Hunt-nak. A győzelem érdekében mindent megtesznek, dacára a személyiségbéli különbségeiknek. Az 1976-os versenyben farkaszszemet néz egymással a két rettenthetetlen pilóta. A 123 perces játékidővel rendelkező autósmozi 38 millió dollárból vált megvalósíthatóvá, a bevétele azonban 90 millió dollárban állapítható meg. 
 


 

 

Ajánlatkérés

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket