Így szorultak be a leglehetetlenebb helyekre eze az emberek

A tetovált Anti-Télapó

Jeffrey W. Mumani miután végzett egy gyógyszertár kirablásával, megkezdte menekülését a szellőzőjáraton keresztül. Azonban a körülbelül 160-170 centis férfi egy rossz mozdulat után közel 5 métert zuhant a nyílásba. Karjai a feje fölött, ragadtak, lábai pedig beszorultak a járatban található csövek közötti vékony résbe. Miután rájött, hogy egyedül nem lesz képes kiszabadulni, segítségért kezdett kiáltozni: „Szedjenek ki innen! Hajlandó vagyok börtönbe menni, csak engedjenek ki végre!”

A rendőrség később kimenekítette Mumanit, aki tagadta, hogy gyógyszereket lopott az üzletből: „Hallottam egy macskát abban az izében. Csak ki akartam szedni onnan.”

 

 

A bolyongó bója

A férfi csak fel akarta dobni egy kicsit a szürke délutánt, ezért bebújt egy jelzőbójába. Azonban nem éppen úgy sikerült érdekesebbé tenni az arra járók napját, ahogy szerette volna. Később egy járókelő megszánta a férfit és segítséget hívott neki.

 

 

A fiatal Jedi

Az iskolás Jimmy Anakin Skywalkerként próbálta felvenni a küzdelmet Boba Fett ellen, a testét pedig egy egyszerű székkel védte. Azonban miután a küzdelem (és a szünet) véget ért, a srácnak szembesülnie kellett a ténnyel, hogy bizony beszorult rögtönzött páncéljába. Nem tehetett mást, segítségül hívta az Erőt (és a helyi tűzoltókat) hogy megszabadulhasson a széktől. Az iskola igazgatója megjegyezte, hogy automatikusan történik egy-egy ilyen eset, valahányszor megjelenik egy új Star Wars film.

 

 

Az óriásbébi

Ez az ír férfi valami megmagyarázhatatlan okból jó ötletnek vélte, hogy a kisbabáknak fenntartott magasított székben foglaljon helyet egy McDonald’s étkezőjében. Végül a rendőröknek kellett kiszabadítaniuk az állítólag ittas állapotban lévő férfit. Az étterem szóvivője megragadta az alkalmat, hogy figyelmeztesse az embereket: „A magasított székeket kizárólag felnőtt jelenlétében javasolt használni.”

Ajánlatkérés

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket