Megtanította tiszteletre az üzletvezető a vevőt!

 

A főnököm meghallgatta, pár másodpercig csak állt, és a távolba nézett, látszott, hogy gondolkozik. Aztán kivette a nő kezéből a szatyrát, és minden cuccot, amit már behúztam, újra kipakolt a szalagra. Mi az istent csinál maga? – sipítozott nő. A főnök meg sem hallotta, visszaadta a nőnek az üres szatyrot, majd azt mondta neki hűvös nyugalommal és udvariasan mosolyogva: „Asszonyom, nem szeretném tovább nézni, ahogy kigúnyolja és sértegeti az alkalmazottamat, sőt: az alkalmazottaimat és engem is. Nagyon kérem, hagyja el az üzletet. Nem kívánunk önnel üzletet kötni sem most, sem bármikor a jövőben.”

 

A nő hatalmasra nyitotta a szemeit, az arca elvörösödött, körülnézett, és meglátta a többi vevő hol dühös, hol nevető ábrázatát. Sírni kezdett, szabályos sírógörcsöt kapott. Szegény kislánya ezerszer különbül viselkedett, mint ez az őrült, beképzelt nő.


Aztán fogta a dizájnertáskáját, megragadta lánya kezét, és kifelé rohanva egyfolytában ordított:
„SOHA TÖBBET NEM JÖVÖK IDE! FEL FOGOM HÍVNI A FŐNÖKÜKET, ÉS MINDENKIT KIRÚGATOK EBBŐL A BOLTBÓL! MAGUK NEM TUDJÁK, KI VAGYOK ÉN!”


Nagy csönd maradt a nő után. A főnököm nevetett egyet, majd hozzám fordult: „Rád fér egy kis szünet. Menj, szívj egy kis friss levegőt. Fél óra múlva lássalak csak.”

 

Ajánlatkérés

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket