Hazugságok filmekben, amiket mindenki elhisz

A rendőrség képes percek alatt bemérni egy hívást

Az ismeretlen bűnöző eltorzított hangon sorolja követeléseit a telefonban, míg a rendőrség főhadiszállásán a technikai zsenik saját verejtékükben úszva próbálják megtalálni, hogy honnan ered a hívás. Igazság szerint ez egy rendkívül hosszadalmas és összetett folyamat, ami nagyjából egy órát vesz igénybe. De mégis hol abban az izgalom, nem igaz?

 

A helyszínelők bármit képesek megállapítani bármilyen részlet alapján

„A gyanúsított szempillája alapján kiderítettük, hogy a bűntény napján bal lábbal ébredt, tej nélkül itt a kávéját, 20 percet állt dugóban és piros alsónadrágot viselt.” Egész sorozatokat építettek ilyen tévhitek köré. A helyszínelők elsőszámú feladata a bizonyítékok begyűjtésében való segédkezés.

 

Egy eltűnés bejelentésével 24 órát kell várni

Ennek egyszerűen semmilyen logikai alapja nincs. Ha valaki eltűnt, és komoly okod van azt feltételezni, hogy bajban lehet, akkor azonnal értesíteni kell a rendőrséget.

 

A tengeren könnyű kiszúrni a fuldokolókat

Megannyi film eljátszotta már, hogy a hajótörött, vagy más okból tengerben úszkáló embereket egy kilométerről is képesek észrevenni a helikopterekről vagy hajók fedélzetéről. Valójában nagy szerencsére, vagy több időre van szükség a keresett személyek megtalálásához. Ha az adott jármű utasai nem keresik aktívan az elveszett személyt, akkor szinte esélytelen, hogy véletlenül rábukkannak.

Ajánlatkérés

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket