Dolgok, amik már nem igazak, mióta az iskolában tanultuk őket

A gyémánt már nem a legkeményebb anyag a világon

2009-ben két anyagot is találtak, amelyek a gyémántnál is keményebbek számítottak: az egyik a wurtzit-bórnitrid, a másik pedig az lonsdaleit volt. Azonban mindkét anyag rendkívül ritkán fordul elő a természetben.

 

2013-ban azonban az ultrakemény köbös bórnitridet nevezték ki a világ legkeményebb anyagává. Egy 2013. januárjában bemutatott tanulmányban arról számolt be hogy a tudósok miként sűrítették össze a bórnitrid részecskéket, hogy ultrakemény köbös bórnitridet állíthassanak elő.

 

 

A boszorkányokat nem égették meg Salem-ben

Biztosan hallottuk már, hogy a boszorkányokat (vagyis az azoknak hitt nőket) megégették régebben. Ez a mítosz Salem (mai nevén Danvers) városából indult, azonban a helyi történelemkutató, Richard Trask szerint soha nem történt ilyesmi ezen a helyen. A férfi könyvet is írt a legendáról, „Salemi Boszorkányhisztéria” címmel.

 

Trask szerint a boszorkányok üldözésének és a felettük való ítélkezés idején Új-Angliában is angol törvények uralkodtak. Ezek a törvények akasztással büntették a boszorkánymesterség követőit, nem pedig égetéssel.

 

Folytatjuk a következő oldalon!

Ajánlatkérés

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket