Próbáld ki ezeket a módszereket, hogy fényképeid ne tűnjenek el!

Segítségünkel még unokáid is gyönyörködhetnek majd most készült képeidben

Mit tehetsz a biztonságért?


Azóta az eset óta nem bízok a gépekben, és tisztában vagyok vele, hogy bármikor tönkremehet a merevlemez, és akkor már késő bánat lesz, nem fogok tudni semmit sem tenni. Ezért az lett az alapelvem, hogy mindent két teljesen különálló helyre mentek. Ezért használok egy nagyobb méretű 4 TB-os külső winchestert, amire automatikusan mindent mentek ami számomra fontos lehet. Be lehet állítani, hogy minden reggel bizonyos mappákról a gépen csináljon mentést, így semmi sem veszhet el. Ez a funkció főleg az asztali gépek esetében praktikus, de ha laptopod van és manuálisan mindig elvégzed ezt a műveletet, akkor már nem lehet nagyobb baj. A gépen belül elhelyezett két winchestert azért nem ajánlom, mert ha egy vírus átjut a tűzfalon, akkor az mindkét merevlemezt megfertőzheti, ezzel pedig pont nem sikerült elkerülni az alapproblémát.

 


Felhőkben a biztonság


Bár mostanában sok olyan kínos helyzet volt, amikor a legnagyobb felhő szolgáltatóknál tárolt képek, adatok, jelszavak kerültek nyilvánosságra, úgy gondolom még is megbízhatók, ezek a szolgáltatók, csak jól kell választani. A Google felhőalapú ingyenes szolgáltatásai például tökéletesen megfelelnek egy átlagos felhasználónak, főleg ha odafigyeltek, hogy a jelszavatok ne legyen könnyen feltörhető.

 

 

Már évek óta a Picassa nevű programot használom biztonsági mentésre, ami eddig nekünk nagyon tökéletesen bevált. Az a legnagyobb előnye, hogy ingyenesen méretkorlátozás nélkül bármennyi képet felrakhatunk a felhőbe. Hátránya, hogy nem a legjobb minőségbe menti a képeket, de még így is élvezhető, és a bármi történne, a számítógéppel innen vissza lehet menteni az elveszett képeket. Másik nagy előnye, hogy teljes mértékben automatikus, és a telefonunkról is működik.

 

 

Tehát egy családi rendezvényt végig fotózol, utána ha wi-fi közelbe kerülsz automatikusan a felhőbe menti a képeidet, így ha elveszne a telefonod, a képeid akkor is megmaradnának. Más felhők is vannak, amiket érdemes lehet kipróbálni, és az válaszd, amelyik számodra a legmegfelelőbb szolgáltatásokat nyújtja. A lényeg, hogy gondolj a biztonságra, és több szintű rendszert építs ki a számodra fontos adatok, képek megőrzésére, így még az unokáidnak is mutogathatod majd fiatalkori képeidet. 

Ajánlatkérés

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket