Mit várhatunk az új iPhone 8 telefonoktól?

Vezetéknélküli töltés?

Számos forrás is jelentette már, hogy az Apple dolgozik egy vezeték nélkül is tölthető modell kialakításán. Nem az iPhone 8 lenne az első telefon, amely támogatja ezt a technológiát, hiszen a 2015-ben megjelent Samsung Galaxy S6 és néhány Lumia készülék is tölthető ilyen módon.

 

Zárfeloldás szemmel, arccal, vagy az ujjlenyomatunk hangjával

Ez talán a legizgalmasabb az összes újítás közül. Az Apple Insider szerint a cég olyan technológiákat tesztel, amelyek az ujjlenyomatok akusztikus tulajdonságait is képesek megkülönböztetni. Gyakorlatilag a telefon képes lenne hallani az ember ujjlenyomatát.

 

Korábban már szó esett egy beépített scannerről, ami az ember szeme és arca megvizsgálása után dönteni el, hogy a telefon jogos tulajdonosa próbálja-e feloldani rajta a zárat. Ez egy remek kiegészítője, lehetne a jelenleg is használt ujjlenyomat-vizsgáló rendszernek, tovább erősítve a készülékek biztonságát.

 

Három iPhone 8 verzió?

Az Apple eddigi stratégiáját elnézve senkit nem lepne meg, ha az iPhone 8 nem csak egy új modellt jelentene. Azonban az „alap” iPhone 8 mellett nem csupán egy iPhone 8S verzióra, hanem egy iPhone 8 Pro, azaz „professzionális” modellre is számítanak a szakértők. Az Apple másik sikeres termékéhez, az iPadhez hasonlóan a Pro feltételezhetően támogatná az Apple Pencilt, ami megkönnyítené a telefon kezelését, illetve a kreatív feladatok – mint például a fényképszerkesztés – is egyszerűbben elvégezhetőbbek lennének.

 

Ezzel még nincs vége az újdonságok listájának! Tovább a következő oldalra!

Ajánlatkérés

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket