Egy cipőgyáros kaszkadőr – Ken Block – De mégis ki ő?

Egy cipőgyáros kaszkadőr – Ken Block – De mégis ki ő?

Szerző: Jobs24 - 2014.01.14.

Egy biztos, hogy az amerikaiak méltán lehetnek büszkék Mr. Block-ra, ugyanis nem egy hétköznapi rallyversenyzőként tett szert erre a ragyogó hírnevére, hanem különösen azoknak az elképesztő és látványos internetes videóknak köszönheti világhírű népszerűségét, amikben hihetetlen és gyakran a fizikát is meghazudtoló produkciókat mutat be, határokon autózva egy rallygéppel.

Egy cipőgyáros kaszkadőr – Ken Block – De mégis ki ő?

Az 1967-es születésével persze már ő sem számít egy mai gyereknek, de talán nála jobban nem is nagyon van olyan ezen a planétán, aki jobban ismerné a rallyautózás határait. A pályafutásában az 1993-as év volt igazán sorsfordító, amikor is az amerikai cipőgyáros úgy döntött, hogy új vizekre evez, és egy kicsit hanyagolja az üzleti életet. Bár igazság szerint ezt nem azért tette, mert ott kudarcot vallott volna, sőt épp ellenkezőleg, ő az alapítója a fiatalok körében igen népszerű DC Shoes ruházati vállalatnak. De valahogy a rally hozta meg számára a méltó sikert, pár éven belül felküzdötte magát a sportág szerteágazó térképére is. 2005 óta vesz részt az US Rally Bajnokságban. Az X Games nevű extrém sporteseményen még egy ezüstérmet, továbbá két bronzérmet is sikerült elhódítania. 2010-ben pedig valóra vált a nagy álma, amikor is elindulhatott a WRC-n, ahol egy 2008-as specifikációjú Ford Focus RS WRC-vel állt rajthoz. A főszponzora, a Monster Energy segítségével pedig megalapította a Monster World Rally Team-et, melynek kötelékében vállal szerepet a Rallyvilágbajnokságban.  Kaszkadőrként az első komolyabb attrakciója egy 171 láb hosszú ugratót átrepülése volt egy Subaru WRX Sti volánja mögött. Ezután már nem úgy tekintettek rá, mint egy őrültre, hanem mint egy modern szuperhősre.

 

„Azt amit csinálok egy rally autóval úgy fogom fel, mintha egy motocrossal freerideolnék” - mondja a Monster pilóta. - „Kihasználod az adott eszközöket. Kicsit olyan mint a freestlye motocross egy dirt bikeon.”

Ajánlatkérés

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket