Két dudás egy csárdában – Alonso és Räikkönen

Két dudás egy csárdában – Alonso és Räikkönen

Szerző: Jobs24 - 2014.01.30.

Idén a Ferrarinak nem lesz könnyű dolga kordában tartani a két világbajnok szuperpilótáját, mivel Alonso és Räikkönen is egy hatalmas egyéniség a Forma 1 világában.

Két dudás egy csárdában – Alonso és Räikkönen

A legtöbb szakértő szerint ezzel a párossal a Ferrari még akkor is sikeres lesz, és a végsőkig fog harcolni ebben az évben, ha egy csapnivaló autót fejlesztenek ki számukra, mivel jelenleg mind Alonso és mind Räikkönen a mezőny legjobb pilótái között szerepel. Persze a Ferrari Räikkönen szerződtetésével nagy fába vágta a fejszéjét, ugyanis a Mclaren 2007-ben már megpróbált két ”extra egoval” rendelkező pilótát versenyeztetni egy csapaton belül Fernando Alonso és Lewis Hamilton személyében. Alonso akkor épp uralkodó világbajnokként érkezett meg a Renault-tól az angol együtteshez, míg Hamilton GP2-es bajnokként, és persze egyik sem volt hajlandó segítni a másikat. A Mclaren akkori csapatfőnöke, Ron Dennis egyszerűen nem bírta kezelni azt a konfliktus-helyzetet, ami a két versenyző között kirobbant. Mellesleg Alonso csak akkor érzi jól magát egy csapatnál, ha tudja, hogy maximális támogatást élvez, illetve hogy az a bizonyos istálló mindent ráépít, tehát ő az első számú pilóta.

Ezzel szemben a Mclarennél teljesen más filozófia uralkodik, talán most már kijelenthetjük, hogy abban az évben Hamilton-t egy kicsit jobban támogatta a csapat, mint a spanyolok kétszeres világbajnokát. mivel Hamilton mégiscsak a Mclaren tehetségkutató programjának volt a felfedezettje. Alonso ezt megelégelte és a szezon végén távozott patinás brit alakulattól.

Visszatérve a Ferrari idei évi pilótapárosához, ez a patthelyzet ugyanúgy kialakulhat Alonso és Räikkönen között is, mivel a Ferrari mindig arról volt híres, hogy többnyire egy versenyzőt protezsált, míg a második számú versenyző segíti azt. A legjobb példa erre a Schumacher-Barrichello vagy az Alonso-Massa páros, ahol mindig ki volt osztva, hogy ki az első számú és a második számú versenyző, nyilván az utóbbinak nem sok esélye volt a világbajnoki címre.

 

 

Ám azt biztosra vehetjük, hogy sem Alonso, sem Räikkönen nem fog beállni a másik mögé, valamint egyes szakértők szerint egymás komoly ellenfeleiként fogják majd megfosztani a másikat az értékes világbajnoki pontoktól. Mások azonban azt mondják, hogy a Ferrari csak Alonso-t akarja megleckéztetni a jégember leigazolásával, mivel az utóbbi időben eléggé megromlott a viszony a maranellói gárda és kétszeres világbajnok között. Bármi is lesz, a Ferrari mégis a 2014-es év legjobb pilótapárosával fog nekivágni a következő szezonnak, amivel akár a konstruktőri világbajnoki trófea legfőbb várományosa is lehet.

Ajánlatkérés

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket