Gyúgyszertúladagolás miatt került kórházba a kisfiú

Az emberek rend szerint elhallgatják az ilyen „természetes” adalékokat, ugyanis úgy vélik, hogy biztonságosabbak és nem is gondolnak bele, hogy valójában pont ezek okozhatják a problémákat. Azonban néha nagyon is veszélyesek – egy ausztrál tanulmány rávilágított, hogy három év leforgása alatt 39 adalékanyagokhoz kapcsolható esetben is negatív hatásai voltak az ilyen kezeléseknek, négy haláleset is történt. 16 esetben pedig nem konkrétan az alternatív gyógyszerek okozták a bajt, hanem hogy a beteg kizárólag ilyenekkel kezeltette magát, hagyományos orvosságok helyett.

 

Az emberek között általános vélemény, hogy az efféle kiegészítőkön alapuló kezelések természetesek, és ezért nem okozhatnak kárt a szervezetben. Ennek ellenére sokan számoltak be komplikációkról, halálesetekről, és ki tudja hányszor nem is jut eszükbe az embereknek, hogy pont az orvosság a baj forrása, mert azt hiszik, a tünetek valójában egyszerű mellékhatások

 

A kisfiút az orvosok folyadékkal látták el és csökkentették a vére kalcium-tartalmát. A gyermek azóta teljesen felépült. A rendőrség állítólag nyomoz a természetgyógyász után, aki felírta az orvosságokat.

Ajánlatkérés

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket