Knights of the Old Republic remake, az új érkező Star Wars RPG, Darth Revan története

Darth Revan főszereplésével érkezik a KOTOR remake

Társak jóban és rosszban:

Főkarakterünkön kívül más szereplőkkel is képesek vagyunk játszani, hiszen kompániánk folyamatosan bővül majd, ahogyan haladunk előre a történetben. Ezek nem csupán olyan társak, akik egy-egy összecsapás során kisegítenek minket, hanem komoly háttértörténettel ellátott egyének. Szinte bármikor tudunk kapcsolatot teremteni velük, legyünk akár a hajónkon, ami az Ében Héja nevet viseli, vagy a különböző pályák valamelyikén. Ezek a beszélgetések létfontosságúak tudnak lenni sztori kimeneteli szempontból, de különleges információk birtokába is juthatunk általuk. Mivel mindegyik társunk más személyiséggel van ellátva, ezért ügyesen kell megválogatnunk a válaszadási lehetőségeinket, elvégre ameddig egy bizonyos stílus valakinek imponál, addig a másikat taszítja. Ez az egyik elem, melytől életszerűvé válik a játék. A befolyás tehát fontos, és a stílusunk irányt mutat majd afelé, hogy a világos, avagy a sötét oldalon kötünk-e ki. Minden barátunk másban jeleskedik, míg egyesek ügyesen hackelnek meg számítógépeket, addig mások hatékonyabban gyógyítanak bennünket harc közben, esetleg komolyabb tűzerőt tudnak felmutatni a csatározások hevében.

A csillagok között:

A játék lehetőséget biztosít több helyszín bejárására, felfedezésére. Megcsodálhatunk olyan helyeket, melyekről előtte aligha hallhattunk, például a Taris-t, ahol a veszedelmes Rakhgoul-kór fenyegeti a lakosság szegényebb, rossz körülmények között élő részét. A Manaan lenyűgöző vízivilágának felszíni platformjain bandukolva, tudomást szerezhetünk az életmentő kolto előállításának bizonyos részleteiről. Lehetőségünk nyílik elutazni olyan bolygókra is, melyek már ismertebbek, ezek közé tartozik például a Kashyyyk, a vukik őshazája, óriási dzsungeljeivel, veszedelmes vadállataival. A Dantooine megmutatja nekünk a Jedi Rend működését, megtudhatjuk például, melyik kasztba kerülnénk a személyiségünk alapján, amikor az Erő jó oldalát képviselő lovagok közé csatlakozunk. A már jól ismert, ikonikus Tatooine sem marad ki a repertoárból, a sivatag több kihívást tartogat számukra, mint korábban bármikor, a buckalakó törzsek bizalmába férkőzhetünk, több tudást szerezhetünk róluk, mint a filmekből valaha. Minden bejárt helyszín rejtett zugokat tartalmaz, ezek bejárásából profitálhatunk is, s mindegyik szervesen kapcsolódik a nagy rejtvényhez az Erőben, amely átjárja az egész játék történetét.

Emberibb fegyverek, emberibb időkből:

A fénykard szinte elengedhetetlen kelléke a Star Wars tartalmaknak, és a Régi Köztársaság lovagjaiban megkreálhatjuk a sajátunkat. Választhatunk a színt adó kristályok közül, és az erősséget, bizonyos bónuszokat növelő másodlagos kristályok között szintúgy kedvünkre válogathatunk. Emellett a sugárvetőkbe, a felszerelésünket képező páncélokba, öltözékekbe ugyanígy pakolhatunk tárgyakat, amiktől hatékonyabbak leszünk, specializálódásunkat könnyebben elősegítjük.

 A Star Wars: Knights of the Old Republic remake tehát mindenképpen megéri majd a kipróbálást, sokakat bizonyára kellemes nosztalgiával fog feltölteni. 
 

Ajánlatkérés

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket