Amilyen nagy rocker az apja, olyan dögös a lánya

Fokozzuk a tempót, jöjjön egy heavy metálos lányka. Minden idők egyik leghíresebb nehézfém bandája az Iron Maidan, a basszusgitáros, Steve Harris lánya pedig az egyik legdögösebb a listán. Lauren Harris követte apuci nyomdokait, és talán látszik is rajta, hogy egy igazi vad csajjal van dolgunk. Az énekesnő 2006-2007-ben indította el karrierjét, amikor a Maiden koncertjeit nyitotta meg pár alkalommal. Szólókarrierbe kezdett, ami nem volt hosszú életű, inkább ő is alapított egy bandát. Ahogy a faternak, Laurennek is van szeme a tehetséghez, így nem is akárkit választott meg gitárosaként, hanem Richie Faulknert. Igaz, tehetséget választott, azonban hűsége nem tartott sokáig, ugyanis a Judas Priest szemet vetett rá és bevették K.K. Downing helyére – amiért egyáltalán nem tudom hibáztatni, hiszen minek játszanék a Maiden basszerosának lányának bandájában ha játszhatok a Priestben? Bár Faulkner lelépett, Lauren összehozta bandáját Six Hour Sundown néven Olly Smith dobossal, Tom Gentry és James Bennett gitárosokkal és Mitch Williams basszusgitárossal. Ez se volt elég a dögös lánykának, 2013-ban egy másik projektet is útára indított Kingdom of I néven, ahol az Eurythmics egyik tagja, Dave Stewart segít neki dalokat írni.

Ajánlatkérés

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket