Ezeken a helyeken ritkán, vagy soha nem esik azt eső!

Aoulef, Algéria

Először is nézzük Algériát. Az észak-afrikai ország köztudottan száraz hely. A legkegyetlenebb pontja Aoulef környékén található – a kisváros csupán néhány kilométerre található a sivatagtól. Évente átlagosan 1,2 centiméter eső hullik errefelé, és még így is ez a ’legnedvesebb’ környék a listánkon!

 

Pelikán pont, Namíbia

Pelikán pont – egy érdekes nevet viselő hely, amely népszerű célpont minden szörfszerelmes térképén. Átlagosan évi 8,1 milliméter csapadékkal elnyerte méltó helyét a listán.

 

Iquique, Chile

Szintén egy sivatag – az Atacamaca sivatag – közelében fekszik ez a különös nevű hely. Kizárólag január és február között esik az eső, és ekkor is összesen 5,1 milliméterről beszélünk.

 

Wadi Halfa, Szudán

Ez a sivatag bizonyára sokak számára ismerős lesz majd – a Szaharában vagyunk, méghozzá a kellős közepén! Ennek köszönhető, hogy évente körülbelül 2,44 milliméter eső a legtöbb, ami errefelé esik.

 

Ica, Peru

Eközben Peru sem panaszkodhat – már ha verseny, hogy hol esik a legkevesebb csapadék – Ica mindössze 2,3 milliméterével éppen, hogy megelőzi Wadi Halfát! Érdekesség, hogy pingvinmaradványokat is találtak a térségben, ami arra enged következtetni, hogy nem volt mindig olyan száraz ez a hely.

Ajánlatkérés

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket