Az örök boldogság négy egyszerű szabálya!

Ésszerű elvárásaik vannak, de folyamatosan dolgoznak az álmaikért

Malene Rydahl, a Boldogan, mint egy dán írója is elárult néhány érdekességet arról, hogy miként hajkurásszák az emberek a boldogságot ezen a vidéken. A skandinávoknak első sorban realisztikus elvárásaik vannak, de folyamatosan elszántan dolgoznak a céljaik elérése érdekében. Egy másik nagyon fontos dolog, amiből sokat tanulhatunk, hogy nem hasonlíthatják magukat megállás nélkül másokhoz.

 

Ezekben a közösségi média által uralt időkben nap mint nap láthatjuk azokat az embereket, akik „jobban” élnek nálunk. Fontos lenne pedig, hogy ne mások sikerei alapján értékeljük saját életünket!

 

A „hygge” megoldás mindenre

Dániában van egy szokás, amit a világon mindenhol átvehetnének az emberek. A hygge arról szól, hogy a családtagok és a barátok összeülnek egy meleg otthonban a hideg éjszakákon, és vacsora mellett élvezik egymás társaságát. A hygge célja nem más, mint hogy az ember fontosnak érezze magát egy szerető környezetben olyan emberek között, akik sokat jelentenek egymásnak.

 

Vajon mennyit változtatnának a világon ezek a szokások, ha egyre több helyen terjednének el? Egy biztos – északon nyugodt szívvel és nagy mosollyal járnak az emberek, tehát valamit biztosan jól csinálnak!

Vadító verdák

Vadító nők

Vadító divat

Attól hogy férfiak vagyunk, és nem olvadunk el egy csillogó ékszer láttán, sőt még csak a különböző retikülök sem keltik fel az érdeklődésünket, még a magassarkúk után megfordulhatunk – illetve a vadító férfi divat is érdekelhet minket! Kövesd online férfi magazinunkkal a divatot!

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket