10 jel, amiből tudni lehet, hogy a férfi szerelmes beléd

8. Nem fél az érzéseiről beszélni


Természetesen nem fogtok órákig együtt szipogni a Titanic végén és azt elemezgetni, hogy milyen igazságtalan, hogy a szerelmesek nem lehetnek egymáséi… (ez inkább olyan csajos dolog) Viszont, ha megosztja veled félelmeit, céljait vagy sérelmeit, az mindenféleképpen annak a jele, hogy nagyon fontos vagy számára és megbízik benned!


9. Megóv téged


Fizikailag és átvitt értelemben is. Egy dolog, hogy tudod, hogy bármikor bármitől megvédene téged, de, ha a lelked épsége is épp olyan fontos neki, mint a testi épséged, akkor biztos lehetsz benne, hogy egymásnak lettetek teremtve és ezt ő is így gondolja. :)


10. Odafigyel rád


Minden apró rezzenésednek ismeri már a jelentését, tudja mi dob fel egy rossz nap után, tudja melyik a kedvenc virágod és hova szeretsz kikapcsolódni járni. Ez a fajta odafigyelés pedig a külsődre is igaz, tudja, hogy a bal füled mögött megbújik egy apró anyajegy, illetve, hogy melyik talpadon is található az évekkel ezelőtt szerzett sebed hege. 


Természetesen senki ne ijedjen meg, ha esetleg az Ő szerelmük nem pont ilyen, és nem minden állítás igaz rá. Ha már 2-3 dolog igaz a párkapcsolatotokra a listából, az már jó jel és biztosan jó úton jártok. Különben is, mint ahogyan mindennek, ennek is kell hagyni időt, hogy megismerjétek egymást a kapcsolatban, így főleg az elején még egyáltalán ne várjuk el, hogy tudjon mindent rólunk, és egy rezdülésünkből fejtse meg, épp mire gondolunk vagy hogy érzed magadat.

 

Minden kapcsolat más és más, ahogy mi emberek is mások vagyunk. Mindenki másképp mutatja ki a szeretetét, sose hasonlítsuk a jelenlegi kapcsolatunkat egy régebbihez, mert nem lehet. (Amellett, hogy csúnya dolog is) Akik pedig jól érzik magukat egymás társaságában és boldogok, nem kell, hogy az okát kutassák vagy megindokolják, csupán élvezzék azt!

Ajánlatkérés

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket