Ha kisbabát látsz a képen, akkor valami nagy baj van!

Ha nem láttad, akkor megnyugodhatsz. A legtöbben még az után sem látják a jobb oldali képen, miután összehasonlították az eredetivel – ez azt jelenti, hogy sokkal kisebb eséllyel lehetnek hallucinációid, és elmezavarod. Ezt állítják legalább is az egyetemi professzorok Cambridge-ből és Cardiff-ból, akik együttes erővel végezték el ezt a tesztet több személyen is. Elmondásuk szerint azonban azoknak, akik észrevették a kisbabát az eltorzított képen, sokkal valószínűbb, hogy az agyuk látomásokat idéz elő, amely elmebetegséghez vezethet.

 

Ezek a tünetek akkor jelentkeznek, amikor az ember agya nincs tisztában a valósággal. A kutatók szerint egy minimális képzelődés még előnyös is lehet, csupán azt jelenti, hogy az eszünk próbálja feldolgozni és megérteni a körülöttünk történő dolgokat, tehát egyáltalán nem ok az aggodalomra. Viszont ha rendszeresen tapasztaljuk az ilyen eseteket, akkor az súlyos bajról árulkodik.

 

Érdemes megjegyezni, hogy ez a teszt nem hivatalos módja az elmezavar megállapításának, a kutatók csupán kapcsolatot fedeztek fel a képek és a hallucinációk között. 16 egészséges és 18 beteg személy vett részt a felmérésben, tehát az eredmények nem kimerítők.

 

Oszd meg ismerőseiddel, és hasonlítsd össze velük eredményedet!

Ajánlatkérés

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket