Vajon mi vár rád a szerelemben a csillagjegyed szerint?

Oroszlán

 

Az Oroszlánoknak eléggé meg kell küzdeniük a boldogságukért az elkövetkezendő időkben, de ne nem szabad csüggedni, hiszen az optimista életfelfogás már önmagában sok jóval kecsegtethet. Többször is lesz olyan helyzet körülöttük 2017 évben, amik majd majdnem közelítenek az igazi szerelem érzéséhez, de valahogy még mindig nem az igazi jön el. Persze a csillagok állása szerint van ez így, és annak ellenére, hogy csodák nincsenek, kivételek azért igen. Az amúgy is sziklaszilárd Oroszlánnak nem kell mindig a figyelmeztetés, hogy legyen kemény, határozott és elszánt, hiszen tudja ő azt maga is, épp ezért ha egy kicsit türelmetlenül is várja a boldogság érkezését, mégsem fog abba a hibába esni, hogy elveszítse a fejét és csak azért, hogy elmondhassa révbe ért, nem fog belevágni egy nem túl kecsegtető kapcsolatba. Kitartásodnak meg lesz a jutalma, megéri várni arra, hogy a megfelelő időben érkező megfelelő párodnak tartogasd magad, szerelmedet. Mint Oroszlán, úgyis szereted, sőt igényled is a felpörgetett életet, ezekben a hónapokban lesz benne részed. Tanácsunk az Oroszlán szülötteinek, hogy ha úgy érzi, hogy közelébe került az igazinak, ne hezitáljon és ne is kéresse magát, örüljön és merjen boldog lenni. Az Ikreket kerülnie kell, mert nagyon nem passzolnak össze, a saját jegyével szintén ne bonyolódjon szerelmi ügyekbe, mert a két dudás…. effektus lépne fel egészen bizonyosan. A legteljesebb boldogság a Vízöntő mellett várhat rád, de egy Skorpióval is óriási élmények és izgalmak várnak rád.

 

Szűz

 

A Szűz legfontosabb feladata a szerelmi horoszkóp szerint 2017-ben, hogy képes legyen ledönteni saját korlátait, vállalja saját magát és legyen büszke arra, amilyen valójában. A körülmények kiválóan alkalmasak lesznek arra, hogy pozitív irányban változtasson életén a Szűz minden olyan területen, ahol ennek szükségét érzi. Az lebegjen most a szemed előtt, hogy te vagy az első,a te érdekeid a legfontosabbak, persze ez nem jelenti azt, hogy önzővé válj, de a természeted nem is erre hajt. A szerelmi életeddel alapvetően eddig sem voltak nagy bajok. de már már súrolja az unalmasság, ellaposodás határait, ezért kell mindenképp változtatni. Már ez év nyarán érdekes dolgok történnek majd veled, kinyílik egy kicsit jobban a világ és megszaporodnak a lehetőségeid. ha független vagy, remek alkalmak kínálkoznak 2017 során, hogy keresgéld és meg is találd életed párját és ez a jó passz ki fog tartani egész évben. Ne ragaszkodj görcsösen a régimódi elvekhez, semmi károd nem származik abból, ha ismerkedsz és bővíted a tapasztalataidat, persze a normál határon belül. Ez az út vezet oda, hogy mielőbb megtaláld a számodra minden tekintetben megfelelő partnert. Ebben z elkövetkezendő időszakban a szerencse is melléd szegődik és főként az érzelmek, a szerelem terén, nem annyira az üzleti vagy pénzügy életben. De most nem is bántanak igazán anyagi problémák, így pontosan az életnek azon az oldalán mosoly rád a szerencse, ahol arra szükséged van. A Szűz nem szerencsés, ha egy Bika jegyű párt választ, és az Ikrek sem igazán passzol hozzá. Sokkal inkább szép napokra, akár egy hosszú távú kapcsolatra számíthatsz egy Ikerrel, vagy a Rákkal, és ez az a jegy, aki mámoros órákat, de akár éveket képes megélni a saját jegyével. Ennél jobban már csak egy olyan kapcsolat sikerülhet a Szűznek, amelyben Bak a párja.

Ajánlatkérés

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket