A kaposvári Tescoban egymást taposták az emberek az akció miatt

A sajtó gyakran az év legnagyobb kiskereskedelmi forgalmát hozó napként utal a fekete péntekre, azonban ez nem mindig van így. Habár egyike a legforgalmasabb napoknak a vevők számát tekintve, a tényleges eladási forgalmat nézve 1993 és 2001 között csak az ötödik-tizedik helyezettnek számít. Mindenesetre 2002-ben és 2004-ben második, 2003-ban és 2005-ben pedig a legforgalmasabb nap volt. Az Egyesült Államokban az év legnagyobb forgalmát bonyolító nap mind a vevők számát, mind a bevételt tekintve szokásosan a karácsonyt megelőző szombat.

 

A városokban megszokott a nagy leértékeléssel nyitó üzletek előtt órák hosszat várakozó emberek sora. Amikor bejutnak, a vásárlók lerohanják a boltot és amit tudnak, megragadnak, mivel a legvonzóbb termékekből rendszerint csak néhány darab van. Mindez időnként sérülést, olykor halált is okoz: 2008-ban (akkor november 28-ára esett a fekete péntek), egy bolti alkalmazottat halálra tapostak az egyik New York-i Walmart üvegajtaját az öt órai nyitás előtt percekkel beszakító vásárlók; egy kismamát ugyanitt kórházba kellett szállítani. Ugyanezen a napon két ember meghalt, amikor vásárlók két csoportja között kialakult vita lövöldözésbe torkollott.

 

A játékok és elektronikai cikkek a legkeresettebbek, így leginkább ezeket akciózzák. Míg ez sokakat vonz, másokat elriaszt a hatalmas tömeg, és inkább otthon maradnak. A helyi sajtó általában bemutatja a nyitás előtt felsorakozó, majd később a megvásárolt árukkal távozó vásárlókat. A fekete péntek hagyományosan a karácsonyi ajándékot vásárlókat célozza meg. Néhány különösen népszerű árucikket azért vásárolnak meg az ilyenkor szokásos nyomott áron, hogy később eladhassák (többnyire az interneten keresztül).

Ajánlatkérés

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket