Mit jelent a biztonságos eltávolítás USB-eszközök esetén?

Bizonyos rendszerek esetén ha leválasztás nélkül húzzuk ki az eszközt, az adatkárosodáshoz vezethet, hiszen a számítógép nem fejezte be ténylegesen a másolást az adathordozóra. Egyéb programok pedig folyamatosan használhatják azt, ami más problémákhoz vezethet.

 

A Windowsban ez egy kicsit másképpen működik

Amennyiben Windows-rendszer van a számítógépünkön, egy kicsit biztonságosabb minden nélkül kihúzni az eszközöket gépből (persze nem aktív másolás közben).

 

A Windows (legtöbbször) automatikusan felismeri azokat az adathordozókat, amik eltávolíthatók, mint például a gyakran használt pendriveokat is, és nem használ gyorsítótárazást a kezelésük közben. Ez habár papíron kevésbé „hatékony,” biztosítja azt, hogy a feledékenyebb felhasználók ne veszítsék el fontos adataikat, mert minden másolás és feladat azonnal végrehajtásra kerül.

 

Szóval akkor ha Windowsom van, akkor csak úgy kihúzhatom bármikor, ha nem másolok éppen semmit?

Még Windows-rendszerek esetén is előfordulhat, hogy ha a gyorsítótárazás ki is van kapcsolva, bizonyos programok aktívnak jelölnek meg egy fájlt az eszközön, pedig nem is használják azt éppen. Ilyenkor jelenik meg az üzenet, hogy az eszköz nem távolítható el, mert azt egy másik program használja. Ez esetben meg kell keresni ezt a programot és egyénileg megoldani a problémát.

 

Ezért érdemes még Windowsos gépeken IS rábökni a leválasztásra, hogy visszajelzést kapjunk, hogy az összes program befejezte-e az eszköz használatát. Csupán néhány másodpercet vesz igénybe, mégis sok fejfájástól kímélhetjük meg magunkat vele!

Ajánlatkérés

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket