Volvo Kupa, a vízben a magyarok az Urak még mindig

 

Vasárnap délelőtt gólfesztiválra készülődött a lelkes telt ház. Szóltak a trombiták, lengtek a Hungária sálak és az elejétől dübörgött folyamatosan a lelátó. Benedek Tibor erre a napra is felforgatta az amúgy is jelentősen megfiatalított együttest. Szívós Marci csak a lelátóról figyelhette társait.

 

 

Szépen indult minden. Folyamatosan vezettünk, de aztán az is látszott, hogy a kanadai válogatott igencsak felszívta magát erre a napra. Többször kellett időt kérni mindkét oldalon és pár perccel a mérkőzés vége előtt úgy tűnt, hogy „szeplő folt” esik a kupagyőzelemre.

 

 

Vezettek a vendégek és több sanszuk is volt arra, hogy biztosítsák a mérkőzés pontjait. Nagy Viktor azonban a legjobbkor – nem először már – húzta elő tarsolyából a tehetségét. Talán nem véletlenül Őt tartják a világ legjobb kapusának!

 

 

Izgalom így akadt a végére, de a BVSC vezetőjétől hallottam a parton, a lefújás után, hogy már a nagy öregek is megmondták, az utolsó negyed mindig a legfontosabb és most így is volt a közönség legnagyobb örömére. Közben azért, hogy a nézőket, akik között rengeteg gyerek volt, a labda varázslatokon kívül a nagyszünetben nagyon csinos szinkronúszó lányok is szórakoztatták, teljessé téve a vasárnapi matinét.

 

Ajánlatkérés

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket