Abszolút Red Bull siker Abu Dhabiban

Abszolút Red Bull siker Abu Dhabiban

Szerző: Jobs24 - 2013.11.09.

Az immáron négyszeres világbajnok, Sebastian Vettel az idei 11. győzelmét szerezte meg Abu Dhabiban, mögötte csapattársa, Mark Webber csípte el a második helyet.

Valami igazán különleges ajándékot keres szerettének karácsonyra? Ide kattintva az elérhető legjobb árú, sportosan elegáns Nautica karórák közül válogathat!

 

Sokan már arra gondoltak, hogy Vettelnek már nincs mit bizonyítania ebben a szezonban a negyedik világbajnoki címének elhódítása után, és talán most már a többiek is labdába rúghatnak mellette, de az ifjú német ugyanott folytatta, ahol Indában abbahagyta. Folyamatosan a maximális teljesítményre törekszik a csapatával egyetemben. Az időmérőn a pole pozíciót ugyanakkor nem ő, hanem márkatársa, Mark Webber szerezte meg, míg Vettelnek ezúttal meg kellett elégednie a szerényebb második hellyel, mögüle pedig Nico Rosberg indulhatott a Mercedes-el. A rajtnál Webber szokásához híven ismét alulmaradt a csapattársához képest, így Vettel és Rosberg gond nélkül megelőzte őt, sőt a négyszeres világbajnoknak sikerült kiautóznia egy 1.9 másodperces előnyt rögtön az első körben a második helyen tanyázó Rosberghez képest. Közvetlenül a rajtot követően megtörtént az első és egyetlen baleset a futam során, mivel a mezőny végéről rajtoló Kimi Raikkönen véletlenül megütötte autójának jobb első kerekével a holland újonc, Giedo van der Garde által vezetett Caterham bal hátsó kerekét, így a jégember kocsijának eltörött jobb első felfüggesztése. Ez pedig Raikkönen versenyének a végét jelentette. A rajtot követően első három helyen lévő versenyző folyamatosan szakadt le egymásról, így Webber nemhogy támadni tudta volna Rosberg-et, de még a Lotus francia pilótája, Romain Grosjean is megérkezett az idén visszavonuló ausztrálra.

Bár egyszerre hajtottak ki a boxutcába kereket cserélni, végül Grosjeannak nem sikerült megelőznie Webbert. Az élmenők közül Vettelnek koptak a legkevésbé a lágy keverékű abroncsai, így ő volt az, akinek az élmezőnyből a legutolsóként tették fel a közepes keverékű Pirelliket, ezzel az első helyre tért vissza a két Ferraris elé. Ezután Vettel újra elkezdte növelni az előnyét a mögötte haladókhoz képest. Mark Webber a közepes keveréken jobban boldogult, mint a lágyakon, így sikerült felzárkózni Nico Rosbergre, akit a huszadik körben meg is előzött, így felugrott a második helyre. Rosberg azonban ha Red Bullok tempóját nem is, de a Lotus tempóját azért tudta tartani, így Grosjean nem volt képes arra, hogy felvegye a versenyt Rosberggel szemben.

Lewis Hamilton ezúttal vibrációra hivatkozva ismét gyengébben teljesített, mint csapattársa, Nico Rosberg. A brit világbajnok rengeteg időt veszített a második etapban Esteban Gutierrez mögött. Végül a fiatal mexikói kiállt kereket cserélni, így Hamilton az egyik Force Indiát, Adrian Sutilt érte utol, aki mögé még Felipe Massa, Nico Hülkenberg és Fernando Alonso is felzárkózott. Massa nem sokat tétovázott, és egyszerre megelőzte Hamiltont, valamint Sutilt is, ezzel pedig megkaparintotta az 5. helyet Grosjean mögött. Alonso azonban nem tudta rögtön követni Ferraris csapattársát, mivel Nico Hülkenberg komoly ellenfélnek bizonyult a spanyol számára.

Alonso elől azonban kiálltak az előtte lévő versenyzők Massa-ig bezárólag így, a kétszeres világbajnoknak sikerült utolérnie a brazilt, aki ezután szintén meglátogatta a boxutcát, nem sokkal később Alonso is így tett lágy keverékű gumikért, aki elég furcsán keveredett vissza a pályára. Alonso a verseny legizgalmasabb momentumát produkálta azzal, hogy a boxutcából kihajtva Massa elé és Jean-Eric Vergne Toro Rossoja mellé került vissza, akit a spanyol a szédületes manőverével sikerült megelőznie, keresztülhajtva a pálya második kanyarjánál elhelyezett rázókövön. Alonso elképesztő előzését még a versenybírák is vizsgálták, de végül a Ferrari klasszisa megúszta büntetés nélkül. Ezután Alonso elkezdett felzárkózni Lewis Hamiltonra és Paul di Restára, akiket sikerült játszi könnyedséggel megelőznie. Így végül a kétszeres világbajnok az ötödik helyre ugrott fel.

Vettel zsirorban a hetedik diadalát aratta Abu Dhabiban, és Belga Nagydíj óta egyszerűen megállíthatatlan. Csapattársa, Mark Webber ezúttal második lett, így a Red Bull idei harmadik kettős győzelmét ünnepelhette Malajzia és Japán után. A dobogó legalsó fokára ezúttal Nico Rosberg álhatott fel, aki az utóbbi futamokon kiváló teljesítményt nyújtott.


A következő F1-es nagydíjnak az amerikai egyesült államokbeli Austin ad majd helyet november 17-én.

 

Kapcsolódó cikkek:

Vettel és a Red Bull Indiában feltette az i-re a pontot

Ki hol lesz jövőre? - Az F1 mezőnye 2014-ben

Alonso 2015-ben visszatér a Mclarenhez?

 

Ajánlatkérés

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket