Magyarország legszebb lánya lett hivatalosan Hacsi Boglárka lett, de azonban sokak szerint vannak nála jóval szebb magyar lányok

Ez a lány lett Magyarország szépe: Sebestyén Balázs elmondta róla az őszinte véleményét!

Szerző: NA - 2023.06.13.

A szakmai zsűri 4 év eltelte után újra megválasztotta Magyarország Szépét, valamint annak két udvarhölgyét a Duna televízió vasárnapi műsorában. A csatorna nézői a határon túlról is szavazhattak a szerintük legszebb lányra a versenyzők közül. A 2023-as Magyarország Szépe - Miss World Hungary Hacsi Boglárka lett, akiről Sebestyén Balázs a hétfőit reggeli rádióműsorokban kifejtette a véleményét.

Hacsi Boglárka kap hideget-meleget

Sebestyén Balázs, Vadon Jani és Rákóczi Feri kifejtette a hétfői rádióadásukban, hogy szerintük a szépségversenyek természetellenes dolgok, ahol a lányok igazi szépsége nem mutatkozik meg. Sebestyén Balázs azt is felvetette, hogy nem éppen a legszebb lányok indulnak ezek a versenyeken.
„A magyar lányok vagy a magyar nők egyébként szebbek tudnának lenni, vagy szebbek ennél” - fogalmazta meg Balázs, amivel egyet értett két műsorvezető társa is.
„Egy átlagos kedden, mondjuk, így Kőbánya-Kispesten és a Deák tér között látok a metrón az én ízlésemnek jobban megfelelő hölgyeket” – felelte erre Vadon Jani.

A Facebook kommentelők szerint nem a legszebb lány lett a nyertes

„Szerintünk Koncz Patrícia volt a legszebb, persze a szépség szubjektív kategória. A győztes lány meg tucat kategória.”

„Szép lány de hasonló van sok. A bírók döntenek mi csak véleményezünk. Szerintem az a legszebb, akit egyszer lát az ember és emlékezik rá.”

„Szegény Molnár Csillától azóta se volt szebb, és nem is lesz… Nyugodjon békében…”


Szerintünk Boglárka szép nő, bizonyítják a social media képei is ezt, amiket ITT tudtok megnézegetni. Az, hogy meg ki a legszebb nő hazánkban, kifejezetten szubjektív, kár ezen vitatkozni!
 
Ajánlatkérés

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket