Csaló kereskedők visszatekerik a kilométerórát

Így tekerik vissza a kilométerórát a csaló kereskedők!

Évente százötvenezer használt autót adnak el Magyarországon, ez kb. Miskolc lakosságának felel meg. Bár statisztika nincs, de az biztos, hogy ezek többségének buherált az órája, vagyis nem annyit mutat, amennyit valójában futott a gép.

A károsult vásárlókat képviselő ügyvéd, Horváth Dániel szerint, aki visszatekeri az órát, az a vásárló életével szórakozik. Hozzátette, hogy az óra visszatekerése 1 éves szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény, mely véleménye szerint kevés, ugyanis az óra visszatekerésének következményei emberéleteket is követelhetnek.

 

A csalás kulcseszköze egy pár tízezer forintos kínai szerkezet, ami pillanatok alatt képes visszapörgetni az autó kilométerszámlálóját
Ennek az eszköznek a kezelése rendkívül egyszerű. Mindössze annyit kell tennünk, hogy beírjuk, milyen kilométeróra állást szeretnénk, majd megnyomunk egy gombot, és pár másodperc múlva már kész is a művelet. A kocsi ára viszont pár másodpercek alatt akár harminc százalékkal is emelkedhet. Így jön össze a pénz a becstelen neppernek a luxusautóra, és a balatoni nyaralóra.

 

Kevesen tudnak róla, de van egy olyan nyilvántartás, amellyel legalább az itthon vásárolt autók futásteljesítményét ellenőrizhetjük. A rendszer nagyon lassú és körülményes, használata pedig pénzbe kerül. Ettől függetlenül vásárlás előtt megéri kipróbálni a gépjárműadat-lekérdezőt.


 
De vajon miért dől be ennyi ember ezeknek a csalásoknak? Miért nem vagyunk körültekintőbbek? Kroneraff István autókereskedő szerint a válasz abban keresendő, hogy mindenki szeretne nagyon jól járni, minél fiatalabb autót szeretnének, minél olcsóbban, bizonyos piaci szereplők pedig látszólag ezt az igényt elégítik ki, a törvényes kereteken kívül.

 

A kereskedő egy egészen megdöbbentő mondatot is megfogalmazott:

“MINDENKI, AKI EBBEN AZ IPARBAN DOLGOZIK, CSINÁLT MÁR VALAMILYEN DISZNÓSÁGOT, ÉN IS. NINCS OLYAN EBBEN A SZAKMÁBAN, AKI SOHA SEMMILYEN SZABÁLYTALAN, VAGY TÖRVÉNYTELEN DOLGOT NE KÖVETETT VOLNA EL.”

 

Megjegyezte, némi pozitív változás tapasztalható, kicsit tisztul a szakma, de még mindig sokan vannak, főleg a kezdők között, akik azonnal meg akarnak gazdagodni.

Az alapszabály tehát az: Legyünk körültekintőek, és ne kapkodjunk! Így kisebb az esélye annak, hogy áldozattá válunk.

 

Lapozz egyet és nézd meg az erről készült videót, melyben a kilométerórát visszatekerő nepper is nyilatkozik!