Új napkollektor, ami az egész bolygót elláthatná energiával

"Minden 1cmx1cm-es chip 200-250 Wattot képes átalakítani, átlagosan többet, mint egy tipikus nyolc órás napon egy napfényes régióban. A HCPVT rendszerben egy épület fűtése helyett a  90 Celsius-fokos víz áthalad egy porózus membrán desztilláló rendszeren, ahol elpárolog és ezután sótalanná válik. Egy ilyen rendszer naponta 30-40 liter ivóvizet nyújthat négyzetméterenként, miközben villamos áramot termel több mint 25 százalékos hozammal, vagy két kilowatt órát naponta. Egy elég nagyméretű installáció egy kisváros számára elegendő vizet lenne képes nyújtani."
A hő több száz apró napelemben, úgynevezett fotovoltaikus chipben nyelődik el. Ezek gyűjtik az energiát, majd ezt mikrobordázaton keresztül vízzel hűtik, ezért biztonságosan képesek koncentrálni a nagy mennyiségű napenergiát.

A Greenpeace szerint ez a technológia lehet a harmadik legnagyobb szereplő a fenntartható  villamosenergia iparban. Egy tanulmány 2009-ben azt jósolta, hogy a napenergia elláthatja a világ teljes energia szükségletét, minimális helyigénnyel. (2) A Greenpeace számítása szerint a Szahara területének mindössze két százalékát venné igénybe, hogy ki lehessen elégíteni az egész bolygó villamosenergia szükségletét.

Ajánlatkérés

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket