Sport

Minden, ami sport

Ki vezeti most a Bajnokok Ligáját? Bemutatkozik a Liverpool FC

A Premier League 6. fordulójában a Liverpool FC idegenben, a Wolverhampton ellen lépett pályára, hogy újabb három pontot szerezzen, és továbbra is nyomást gyakoroljon a bajnoki címre pályázó riválisokra. Eközben a címvédő Manchester City botlott, hiszen 1-1-es döntetlent játszott a Newcastle otthonában, így a lehetőség adott volt a Liverpool FC számára, hogy közelebb zárkózzon. Szoboszlai Dominik, a magyar futball egyik legnagyobb reménysége, ismét kezdőként kapott helyet Arne Slot csapatában.

Ki hol lesz jövőre? - Az F1 mezőnye 2014-ben

Jelenleg rengeteg kérdés és találgatás övezi a Forma 1 világát a következő évre vetítve, ilyen például az egyes csapatok pilótafelállásával kapcsolatos téma, ami egyesek véleménye szerint tartogat még meghökkentő bejelentéseket.

 

Adrenalinvadászok – Bob Burnqusit, a gördeszkás akcióhős

A gördeszkázás, mint utcai sport még mindig kevésbé számít elfogadott sportnak a hétköznapi emberek szemében. Pedig miért ne beszélhetnénk sportról, amikor a trükkök végrehajtásához nagyobb fizikai erőnlét és lelkierő kell, mint sokszor az összes sportnál együttvéve. Amit Bob Burnquist művel, az már ezen is túltesz, hiszen megannyi őrült mutatvány után idén ismét bebizonyította, miért is tartják számon a világ egyik legjobb gördeszkásaként.

Csocsó asztal Audi módra

Az Audi legújabb szerzeménye egy az Audi formaterv és világát tükröző csocsó asztal. Magába foglalja minden egyes autótípus alakzatát és formáját – jegyezte meg Carsten Monnerjan az Audi koncepció kialakításáért felelős vezérigazgatója. A cél az volt, hogy olyan hatást keltsenek, eme termék láttán mintha egy Audi által tervezett autót látnának.

Akik a legjobb helyről kapják a megerősítést - párok, akik együtt edzenek

Miért jó a pároddal edzeni? Nos, erre a kérdésre több válasz is létezik. Például van társaságod, így jobban telik az idő, van aki motivál - hiszen nyilván azt szeretnéd, hogy dögösnek tartson és büszke legyen rád, amiért olyan kitartó vagy. És persze közös programnak sem utolsó! :) Cikkünkben olyan képsorozatot láthattok, ahol párok edzenek - mindezt kiegészítve néhány remek idézettel!

Fogyás férfiaknak koplalás nélkül

A férfiaknál is rengeteg egészségügyi problémát jelenthet a túlsúly, emellett nem valószínű, hogy sok nőnek szép látványt szerzünk a pluszkilókkal. A férfiak azonban nem szeretnek koplalni, ami nem is baj, hiszen van megoldás arra, hogyan add le a kilókat éhezés nélkül. Megmutatjuk nektek, mire is kell odafigyelnetek, hogy elérjétek a kívánt alakot és éhen se haljatok.

A legjobb hasizom gyakorlatok férfiaknak

Mielőtt elkezdenéd az edzést, ne felejtsd el a legfontosabb aranyszabályt: mindig a minőség legyen előtérben, és ne a mennyiség. Hiába csinálsz meg például 500 felülést, hogyha rosszul végzed el a gyakorlatot, több kárt okozol magadnak, mint hasznot. Sokan vannak abban a tévhitben, hogy mindenből sokat csinálnak, és akkor nagyobb a hatása. Ez nem így van: 30 normálisan elvégzett ismétlésszám mellett nagyobb fejlődés várható. Most pedig megmutatjuk melyik az az öt gyakorlat, mellyel a legjobb eredményt érhetitek el.

Meglátogattuk a Felcsúti labdarúgó birodalmat!

Meglátogattuk a Felcsúti labdarúgó birodalmat a magyar fővárostól, Budapesttől 40 kilométerre-nyugatra fekvő felcsúti labdarúgó utánpótlás-nevelő központot, melyet a legendás névadó, Puskás Ferenc 80. születésnapján, 2007. április 1-én avattak fel .

1370 fülig sáros, fülig boldog ember

A szervezők ahol kellett ástak, locsoltak, építettek, elzártak és kibontottak, hogy az 1370 fős, rekordlétszámú mezőny valóban élete leghosszabb 7 kilométerét teljesíthesse a nyáregyházi motocrosspályán. Egészen röviden így lehetne összefoglalni a Budapest Sportiroda (BSI) szervezte Brutálfutás 3.0 elnevezésű eseményt.

Isle of Man TT - 2014

A minden évben meg megrendezésre kerülő Isle of Mann TT az egyik legnagyobb hagyománnyal bíró motorverseny, amely 1907 óta borzongatja a kedélyeket. Az idei év sem okozott csalódást, bár sajnos egy ember életébe került idén is a verseny, amely eddig összesen 239 áldozatot tudhat maga mögött.

HIRDETÉS HELYE
Ajánlatkérés

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket