10 olyan karácsonyi népi babona, amit alig ismernek
Ismét eljött az évvége, vagyis még nem teljesen, de már nincs sok hátra. Tehát elérkezett megint, az év egyik legszebb és legjobb ünnepe a karácsony! :) Tíz olyan karácsonyi népi babonát szeretnék mutatni nektek, amit nem igazán szoktak ismerni.

Ezek a babonák voltak nagyszüleink, dédszüleink idején
1. Abrosz
Az ünnep kiemelkedő része a közös étkezés. Őseink a karácsonyi asztalra olyan abroszt terítettek, melyet tavasszal vetőabrosznak használtak, ebből szórták ki a magvakat a földbe. Úgy tartották, hogy így bőséges lesz a termés.
2. Gabona
A gabona fontos élelmiszer és takarmány volt, így különleges szerepe volt a családok életében. Az ünnepi asztalra gabonaszemeket szórtak, majd abból etették a tyúkokat is, hogy bőven tojjanak.
3. Szalma
Az ünnepi asztal alá szalmát tettek a családok (Jézus születésére emlékezve), majd ezt kivitték alomnak az állatok alá, hogy azok egészségesek legyenek. Egyes területeken a gyümölcsfák törzsére is kötöztek a szalmából, hogy bőséges termést biztosítsanak.
4. Morzsa
Az étkezés után az asztalon maradt morzsát összesöpörték a jószágoknak, ezzel gondoskodva arról, hogy egészségesek legyenek az állatok.
5. Háziasszony
Az ünnepi vacsora közben a ház asszonya nem kelhetett fel az asztaltól, hogy tyúkjai a következő évben sok tojással lássák el.