Ahol a pizzák a mennyországba repítenek – Kipróbáltuk az Angel Pizzát

Ahol a pizzák a mennyországba repítenek – Kipróbáltuk az Angel Pizzát

Szerző: szoroakos - 2014.02.17.

Már több mint 5 éve megnyitott Angel Pizza híre nemrég jutott el hozzánk. Rengeteg dilemmát szokott okozni, hogy honnan rendeljünk pizzát, a szokásos helyünkről, vagy kipróbáljunk valamilyen új éttermet. Néha-néha úgy döntünk, hogy megpróbálkozunk egy új étterem ízeivel, tésztáival, de ezek ritkán szoktak jól elsülni, így aztán egy időre el is megy a kedvünk a próbálkozástól. Egyik jó barátunk ajánlotta nekünk az Angel Pizza nevű éttermet, amely csak kiszállítással foglalkozik. Úgy gondoltuk, hogy ismét ideje próbát tenni, és szerencsére ez alkalommal nem csalódtunk. Sőt!

Ahol a pizzák a mennyországba repítenek – Kipróbáltuk az Angel Pizzát

Külalakból ötös

Először felkerestük a weboldalt, amelynek dizájnja kapásból pozitív hatással volt ránk. Amikor egy addig ismeretlen helyről rendelünk, az első dolog, ami valamilyen irányba terelhet minket, az a weboldal. Hiába mondják, hogy finom a kaja, biztos, hogy nem rendelünk semmit, ha a weboldal dizájnja nem meggyőző. Ezt tehát kipipáltuk.

 

 

Nem túlzás, tényleg mennyei ételekről van szó

Elkezdtük átnyálazni a menüt, ami mindig sokáig tart, de a kínálatot elnézve itt talán még többet gondolkodtunk, mint máshol. Természetesen már több helyen sem csak pizzát szállítanak ki a pizzériák, de itt olyan különlegességeket láttunk, amiknek nem tudtunk nemet mondani. Ti hallottatok már olyanról, hogy almás-fahéjas pizzagolyó? Eddig mi sem, gondolkodtunk is rajta, hogy ezek az ízek hogy fognak hatni egymásra, de az egyik vállalkozó szellemű haverunk bevállalta. Rosszul is tette, hogy egyedül rendelt egy adagot, mert nagyon hamar megvámoltuk mi is. Igazi íz élmény volt, amit azóta minden esetben megrendelünk, de tanultunk hibánkból és kapásból két adaggal indítunk.

 

 

Na de mi a helyzet a pizzával? Direkt olyan pizzákat válogattunk össze magunknak, amelyekhez hasonlót még nem rendeltünk, vagy nem láttunk sehol. Ha már Angel Pizza, akkor egyből kiszemeltük az Angel és Lucifer pizzákat. Az első mézes-mustáros alappal, a másik pikáns barbeque alappal jár. Ha eddig nem ettél különleges íz élményt nyújtó pizzát, akkor valamelyiket muszáj kipróbálnod! A kettő tényleg mennyeien a másik pedig pokolian jó. Megkóstoltam mindkettőt, de a BBQ miatt a Lucifer állt hozzám közelebb. Szeretném leírni azt az ízvilágot, ami jellemezte, de egyszerűen nem lehet szavakba foglalni, ezt meg kell kóstolni.
Persze egy hagyományos paradicsomos alapú pizzát is megkóstoltunk, amiben megint csak nem tudtunk csalódni. Sok helyen annyira jellegtelen a paradicsomos alap, hogy tele kell nyomni ketchuppal a pizzát, hogy élvezhető legyen. Én mindig úgy vagyok vele, hogy ha már ketchupot kell nyomni a pizzára, az már régen rossz. A szósz tökéletes ízesítésű, és remekül illeszkedik a tészta állagához, amelyet szerencsére itt nem sütnek túl, de nem is marad túl lágy. Sokszor előfordul az is, hogy a kézhez kapott pizza alja tiszta liszt, vagy már szenes. Ezzel szerencsére eddig még itt sem találkoztunk.

 

 

Amióta kipróbáltuk, azóta már nem csak a hétvégi meccsnézés mellé rendelünk, de sokszor munkahelyre, ebédre is, mivel a frissensültek is a pizzákhoz mért gonddal készülnek. Ha szeretnél te is egy igazán jó pizzát enni, tegyél egy próbát az Angel Pizzával, nem fogod megbánni! Az oldalukat itt találod!

Ajánlatkérés

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket