Azok a szép ’90-es évek. Te mire emlékszel belőle?

Az UFO egy magyar könnyűzenei együttes. Legismertebb slágereik a Szerelemdoktor, a Tarzan, az Akarok egy férfit, a Karibi party, a Napolaj és a Nyár van című dalok.
 
Az együttes 1996-ban alakult Budapesten. Alapító tagjai: Cynthia (Tölgyesi-Khell Cynthia, korábban Juhos Cintia), Dr. Love (Varga Zsolt), Mercy (Szalai Zita). Az együttes frontembere Dr. Love, akit jellegzetes hajviselete az égnek állított piros taréj tett feltűnővé. Első albumuk 1996-ban jelent meg Szerelemdoktor címmel. 1997-ben tagcsere történt, Mercy helyére Doris került, majd kiadták második albumukat, Páris címmel, azt követte 1999-ben a Tarzan. Az együttes nagy sikert aratott a tinik körében, olyan pletyka keringett a magyar médiában, hogy az együttes csak playbackel. Ezt a pletykát az együttes frontembere Dr. Love igazolta azzal, hogy a Z+ televíziós csatornán nyíltan bevallotta, hogy az együttes lánytagjai nem énekeltek az eddig felvett lemezeken, helyettük Keresztes Ildikó, Kozma Orsi, Fehér Adrienn, Czerovszky Henriett énekesnőkkel vették fel a különböző dalokat. Elnézést kértek a közönségtől, a rajongóktól és bejelentették, hogy az UFO együttes ebben a felállásban többé nem létezik.
 
 
Nem sokkal később Dr. Love Komonyi Zsuzsival újjáélesztette az együttest, egy albumot adtak ki Invázió címmel. 2002-ben Kormonyi Zsuzsi helyére Fehér Zsuzsanna került az együttesbe, majd ismét feloszlottak. 2010 márciusában egy évtized hallgatás után alakult újjá az UFO Dr. Love-val, Fehér Zsuzsival és Cynthiával.
 
2012-ben Dr. Love kerítés és csalás gyanújával előzetes letartóztatásba került[1], helyette Balogh Bálint énekel a fellépéseken.
 
 
A lista még hosszú, írjátok be nekünk kommentbe, milyen számokat látnátok még szívesen ezen a listán! 
 
Ajánlatkérés

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket