Belehalt az üdítőivásba a kislány

Belehalt az üdítőivásba a kislány

Szerző: mprof - 2016.11.28.

Nagyjából két és fél liter szőlőlevet itatott meg az 5 éves lánnyal egy pár Tennessee-ben. Az eset még 2012-ben történt, azonban még csak most vádolták meg őket emberöléssel.

Nagyjából két és fél liter szőlőlevet itatott meg az 5 éves lánnyal egy pár Tennessee-ben. Az eset még 2012-ben történt, azonban még csak most vádolták meg őket emberöléssel.

A férfi kislányát, Alexát büntetésből kényszerítették arra, hogy 1-2 óra alatt megigyon közel két és fél liter szőlőlevet és vizet. Mindezt azért, mert beleivott a nő poharába. A kislány miután megitta a folyadékot, hányni kezdett, bepisilt, nagyon rosszul lett. Alexát végül helikopterrel kellett kórházba szállítani. Ott pedig komoly agykárosodást állapítottak meg nála, két nap múlva agy halottnak nyilvánították.


A kislány halála előtt három hónappal költözött apjával Tennessee-be, ekkor készült egy orvosi vizsgálat, amikor is mindent rendben találtak Alexánál. Aki ismerte, egészségesnek tartotta, nem láttak rajta semmi különlegeset, ezért is volt mindenki számára hihetetlen, ami történt.
Alexa öt másik gyermekkel élt egy háztartásban, azóta elköltöztették a gyerekeket szüleiktől.


Mostanra jutottak el odáig, hogy a párt emberöléssel vádolják, az óvadék fejenként 500.000 dollár, több mint 110 millió forint.

 

A boncolási jegyzőkönyv szerint a gyerek a túlzott folyadékbevitel miatt agykárosodást szenvedett, az agya megduzzadt és agysérve lett, ebbe halt bele.Az agy ilyenkor a tágulás miatt megpróbál mindenhová beférkőzni a koponyában, ennek pedig súlyos következményei lesznek.
Az orvosok szerint egy 4-8 éves korú gyerek napi folyadékigénye az ételekkel bevitt folyadékon túl kb. 1,2 liter. Nyáron ettől valamivel több, hogy pótolni tudja az izzadás miatt elveszített folyadékmennyiséget.Ha ettől többet kap, akkor nem tud annyit enni.

 

A kislány három hónappal a halála előtt költözött Tennessee-be az apjával. Ekkortájt készült róla egy gyermekorvosi vizsgálat, ami mindent rendben talált.
 

Ajánlatkérés

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket