A BIKERUNFEST csodálatos kalandjai az osztrák hegyek közt
Az első alkalommal kiírt Bikerunfest túrára közel százan jelentkeztek a bringázás szerelmesei Komlótól Balatonfüreden át leginkább az alföldi városokig. A Soprontól Sopronig két nap alatt megtett 180 km-es táv különösen az ausztriai hegyek közt tüntette el az őszinte mosolyt az indulók arcáról. A Schneeberg hegy lábától Horitschonon át vezetett az út hazafelé, gyakran durva 8%-os emelkedőkkel "cifrázva".
Az első napi legjobb teljesítményt Somogyi László nyújtotta.
- Gyönyörű útvonalat jelöltek ki a szervezők, számomra minden új, nem bringáztam még erre. Látszik, hogy nem Magyarországon járunk, kitűnő az út minősége, mint ahogy a hegyek is teljesen más kategória, mint otthon. Az hiszem ezek mind olyan csáberőt jelentenek, amik miatt komoly jövője lehet a Bikerunfestnek.
A 40 éves Somogyi lendülete a második napra sem fogyott el és elsőként ért célba. Pedig még azt a helyzetet is meg kellett oldania, hogy a 20 fős élbolyban hajtókat elirányították. Egy idő után feltűnt nekik, hogy a beígért lejtők helyett egyre csak a hegycsúcs felé tartanak. Vissza a többiek után és a záró motorost befogva a klasszikus túrázókat mind elértek. Szó szerint szédítő volt a táj, itt szerpentinek, ott emelkedők, míg nem Burgenland szőlői közt már kiengedhettek végre a görcsökkel dacoló izmok. A pihenőnél a terülj terülj asztalka körül (zsíros kenyér, lila hagyma, szőlőcukor, csoki, banán, alma) sokan inkább szidták, mint dicsérték Vozárt a sokak számára "barátságtalan"útvonal választás miatt. "Holnap már senki sem ezt emlegeti, hanem boldogan újságolja a munkahelyén, milyen élményben is volt része és nekiáll beszervezni a kollégáit is a következő évi menetbe" - válaszolta a minden tekintetben sikeres Bikerunfest ötletgazdája és főszervezője.