A BMW új Motorrad okosjárműve biztonságosabb vezetést ígér

Igazán merész állítás, hogy mindenféle védőfelszerelés, mint például bukósisak nélkül is biztonságos lehet motorozni, azonban az elképzelés mindenképpen izgalmas. A jármű elektromosan működik, teljesen környezetkímélő.

 

A Motorradon utazók átélhetik a száguldozás szabadságát és izgalmait, mindezt úgy, hogy a fedélzeti intelligens számítógép gondoskodik a maximális biztonságról. A rendszer átvizsgálja az előtte lévő útszakaszt, figyelmezteti a vezetőt a lehetséges veszélyekre, illetve kritikus esetekben átveszi az irányítást, hogy megelőzhesse a baleseteket.

 

 

Egy önegyensúlyozó-rendszer is található a gépben, amely mind vezetés, mind egy helyben állás közben egyenesben tartja a motort, hogy az ne dőljön el. A ’flexframe’ váz lehetővé teszi a vezető számára, hogy kényelmesen kormányozhassa a járművet, annak ellenére, hogy az egész szerkezet egybe van építve.

 

Az utasok egy digitális szemüveget is viselhetnek motorozás közben, amely egyrészt a szem közvetlen védelmére szolgál, illetve fontos információkat is vetít viselője elé.

 

 

Bár még csak elképzelési stádiumban létezik, a Motorrad fontos mérföldkő lehet a gépjárművek fejlődésének útján. Jó látni, hogy egyre több világmárka igyekszik átállni a környezetkímélőbb, biztonságosabb megoldásokra!

 

 

Ajánlatkérés

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket