Csata a Petőfi-híd tövében

Csata a Petőfi-híd tövében

Szerző: szdavid - 2014.04.05.

Lassan gyülekeztek az emberek a 2014-es párna csata helyszínén. Egészen kis gyerekek szüleikkel, nyugdíjasok nézőként és főleg tízen-huszonévesek jöttek kispárnával, nagy párnával. A nyugodt készülődésből igazán nem derült, ki, hogy pár perc múlva elszabadulhatnak az indulatok.

Lassan gyülekeztek az emberek a 2014-es párna csata helyszínén. Egészen kis gyerekek szüleikkel, nyugdíjasok nézőként és főleg tízen-huszonévesek jöttek kispárnával, nagy párnával. A nyugodt készülődésből igazán nem derült, ki, hogy pár perc múlva elszaba

Amikor a tömeg, mintegy száz-százötven ember a tér közepén gyűlt össze, elhangzott a közös visszaszámlálás. Ettől a pillanattól mindenki csépelhette a mellette állót. Jártak a kezek, mint a cséphadaró. A tömegből valaki meg is jegyezte a vidám agresszivitást szemlélve, hogy egy pszichológus számára ez az egész egy kiváló tanulmány lehetne.

Aztán kiszakadt az első párna, puha tollakkal megtöltve a levegőt, pihe felhőt terítve a küzdő felek közé. Volt, aki eddig bírta. A hajak, a szájak tele lettek tollal. Az előre felkészültek persze szemüveggel védekeztek a légteret teljesen beterítő „nyári hótenger” ellen. S legyen is a küzdelem bármennyire heves a legjellemzőbb arckifejezés a kacagás, a mosoly volt. Így van ez minden évben, hiszen a párnacsata immár hagyomány.

Nézd meg a képeket is!

Ajánlatkérés

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket