Ebben a különös városban minden feladat a polgármesterre hárul

A város, ahol a kocsmáros egyben a polgármester is

Szerző: kvothe - 2017.01.29.

Monowi egy furcsa kis város, ahol tényleg mindenki ismer mindenkit. Ennek az az oka, hogy a lakosság csupán egyetlen főből áll.

Ebben a különös városban minden feladat a polgármesterre hárul

Biztosan olvastunk már olyan regényeket, vagy láttunk olyan filmeket, ahol a főszereplők egy különös városkába tévednek, ami első ránézésre elhagyatottnak tűnhet. Később persze kiderül, hogy él ugyan ott valaki, de egyedül, már időtlen idők óta.

 

Az Egyesült Államokban, Nebraskában található egy Monowi nevű kis település, ami pontosan egy ilyen történetbe illik bele.

 

Monowi – lélekszám: 1

 

A Monowi név egy indián kifejezésből ered, aminek jelentése „virág.” Ez azonban nem egy elhagyatott városka, legalább is nem egészen.

 

Monowi hivatalosan is elismert település, azonban nem voltak benne mindig ilyen kevesen. 1902-ben alapították a helyet, eredetileg földművesek otthona volt. A 30-as években 150 fő élt itt, de később a fiatalabbak úgy döntöttek, hogy inkább máshol próbálnak szerencsét. Utánpótlás hiányában csökkenni kezdett a lélekszám.

 

De ki az az egy ember, aki minden feladatot ellát itt?

Ajánlatkérés

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket