„Elgurult” a labda!
A kezdőrúgásokkal elindult nyolc csapat részvételével az U 19-es Európa Bajnokság. Két csoport, nyolc stadion és megannyi tehetséges srác, akár a nagyválogatottak kapujában. A Mészöly fiúk a Szusza Ferenc Stadionban kezdtek a „sógorok” ellen. A bemelegítés alatt az egyik fotós kolléga megjegyezte, hogy”bivaly erős csapatunk van.” A fiúk is magabiztosnak, mosolygósnak látszottak, s örömüket csak fokozhatta, hogy szinte teljesen megtelt az aréna. Kilencezer néző teremtett kiváló hangulatot már azelőtt is, hogy útjára indult volna a labda. Minden elismerés a szervezőknek, hiszen buszokkal érkezhettek csapatok az ország minden részéről. Ennyi fiatalt egy meccsen aligha látni máshol a világon. Sokan talán először jártak ekkora stadionban. Az alaphangulat tehát adott volt.
Sajnos a mérkőzés első percei hamar ráébresztettek minket a hazai labdarúgás valós állapotára. Egyéni hibák tömegét, eladott labdákat az Osztrák fiatalok könyörtelenül kihasználták és a félidei 0:2 hamar kialakult. Jobban fociztak szomszédjaink. A szünet után természetesen jöttek a cserék, s úgy tűnt talpra állunk. Szinte csak nálunk volt a labda és alakultak a veszélyes helyzetek. A hidegzuhanyt egy hazai pályán eddig még nem látott szabadrúgás okozta. A sorfal elé letérdeltek játékosok és a Ronaldo rúgótechnikájával rendelkező Peter Michorl elcsavarta a felsőbe. 0:3! Dicsérendő, hogy fiataljaink a nagy különbség ellenére is hajtottak és olyan mezőnyfölényt alakítottak ki, amelyet látván a háromgólos hátrányt senki sem gondolta volna. Az Osztrákok az időhúzás minden fegyverét bevetették ebben az időszakban, sajnos eredményesen tördelve szét válogatottunk játékát. Pedig jött a gólunk, s jöhetett volna még akár az egyenlítés is, de a realitás az 1:3 maradt a végére.
Persze veszve még semmi. A díszes Európai Kupa serlegének elnyeréséig még több kilencven percen át vezet az út. Csak hát nyerni kell minden meccset. Ebben bízunk mi is, akik szurkolunk a fiataloknak.
Lapozz a további képekért!