2014 novemberében nyílik Buda új szórakoztató komplexuma

Novemberben nyílik az ország első ágymozija

Szerző: bohacs0010 - 2014.10.28.

2014 novemberében nyílik Buda új szórakoztató komplexuma, a Buda Entertainment & Gastro egyik szárnya, ahol helyet kap egy Európában egyedül hazánkban található Bed Movie, vagyis ágymozi. Emellett folklór terem, egy Magyarországon szintén egyedülálló, kézműveseknek és divattervezőknek otthont adó „Art & Craft Market”, valamint egy több termes táncos szórakozóhely fogadja majd látogatóit a szórakoztató központ kialakításának első fázisában.

Kész az új szórakoztató komplexum, a Buda Entertainment & Gastro első szárnya

A Gozsdu udvar megálmodójának és alapítójának új ingatlanfejlesztési projektje, a hamarosan nyíló Buda Entertainment & Gastro szórakoztató központ első létesítményei novemberben nyitják meg kapuikat. A II. és III. kerület határán, a Kolosy tér szomszédságában található Új Udvar átalakításával ezentúl egy szellősebb, tágasabb, mediterrán falu hangulatát idéző épület fogadja majd a látogatókat és szórakozni vágyókat Buda legjelentősebb szórakoztató komplexumában.


Az előcsarnok kupoláját egy nemzetközi design pályázat eredményeképp fiatal művészek alkotásai díszítik majd. A 7 kupola illusztráció a Teremtés 7 napját szimbolizálja, az alkotások különböző stílusban készültek, így érdekes, eklektikus egységet alkotnak.


Ágyból nézhetjük a filmeket


A világon összesen négy, ebből Európában az első ágymozi nyílik a létesítményben. Európában egyedül Londonban található hasonló, ám ott csak az első sort foglalják el ágyak, itt viszont az egész teremben kizárólag ágyból, összesen 35 darabból lehet nézni a filmeket. A mozi kb. 3 óránként sugároz, tematikus váltakozással: napközben inkább könnyedebb, többek között családi filmek láthatóak, este drámaibb vagy éppen akciófilmek, míg éjjel a horroré a főszerep. A kínálat népszerű, kultikus kasszasikerekből áll össze.

Ajánlatkérés

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket