Falusi CSOK - ezeken a településeken lehet igénybe venni

Itt a lista, mely településeken jár majd a falusi CSOK!

Szerző: vargazsanett - 2019.04.13.

Biztosan te is hallottad már a CSOK egy legújabb fajtáját, a falusi CSOK-ot! Most itt a hivatalos lista, hogy mely településeken lehet majd igénybe venni ezt.

Falusi CSOK - ezeken a településeken lehet igénybe venni

Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos pénteki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: 2486 hátrányosabb helyzetű, 5000 fős lélekszám település került a listára, amely a kormany.hu oldalon érhető el, de itt is megnézheti.

 

A program 2019. július 1-jével indul, és egyelőre három évig, 2022. június 31-ig lesz elérhető. Ugyanakkor a kormány monitorozni fogja, milyen hatása van a falusi csok támogatási rendszerének a kistelepüléseken. Ha 2022-ben továbbra is van igény a programra, a kormány  dönthet a folytatás mellett, illetve az érintett települések listáját is felülvizsgálhatják, akár bővíthetik is – fejtette ki a kormánybiztos.

 

Gyopáros Alpár elmondta: 2015 óta már 100 ezer fiatal pár vette igénybe a csok-ot és a magyarországi falvak szempontjából jó hír, hogy a támogatások egyharmadát falvakban, kistelepüléseken használták fel.

 

Ugyanakkor szerinte kihívást jelentett a csok rendszerében a falvak szempontjából, hogy az így igénybe vett támogatásokat nagyobb részben valamilyen turisztikai vagy gazdasági erőcentrum vonzáskörzetében, jellemzően nagyvárosi agglomerációban lévő kistelepüléseken használták fel, és csak kisebb részben hátrányos helyzetű településeken.

 

A kormánybiztos szerint ezért indította el a kormány tavaly a magyar falu programot, amelyben idén legalább 150 milliárd forintos forrásból támogatják a helyi közszolgáltatások fejlesztését, életminőség-javító beruházásokat, illetve a falusi csok-kal a lakhatást is.

 

Ismertetése szerint a falusi csok rendszerében a kedvezményezett kistelepüléseken használt lakás és ház vásárlására, illetve a megvásárolt ingatlan felújítására, korszerűsítésére és kibővítésére egy gyermek megléte vagy vállalása esetén 600 ezer forint, kettő gyermek eseten 2 millió 600 ezer forint, három vagy több gyermek esetén pedig 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak a fiatal párok.

 

Lapozz egyet és nézd meg a részleteket illetve a falusi CSOK településeinek listját!

Ajánlatkérés

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket