Felesleges okoseszközök

A világ 5 legfeleslegesebb okoseszköze

Szerző: bohacs - 2020.07.17.

A világgal együtt technológia is fejlődik és sokszor nem túl jó irányba. Napjaink előbb vagy utóbb, de minden eszközünknek köze lesz az internethez és így minden okossá fog válni. Rengeteg hasznos cikk készült már el, ami segítette és segíti az emberi létet, de most nézzük meg azt az 5 legfeleslegesebb okoseszközt, amit valaha ember készített.

Ismerjétek meg ezeket a felesleges okoseszközöket

Az okosesernyő, amit elhagyni szinte lehetetlen

Úgy gondolom, hogy életünk során már majdnem mindannyian hagytuk el, vagy felejtettük különböző helyeken az esernyőnket. Ebből a tényből kiindulva az Oombrella kifejlesztette az okosesernyőt, ami képes tudatni a gazdájával, hogy hova tette le őt utoljára. Ezen felül képes időjárás jelentést is küldeni az okostelefonunkra, bár a legtöbb telefonba ez alapfunkcióként bent van. Ha valaki egy ilyen esernyőre szeretne pénzt költeni, akkor 20-25 ezer forintot kell otthagynia a boltban, ami meglehetősen sok egy esernyőért.

 

Az okostojástartó, hogy tudjunk mindent a tojásainkról 

Gondolom már mindenki eljátszott azzal a gondolattal, hogy milyen jó is lenne egy olyan tojástartó, amit interneten keresztül a telefonunkhoz tudunk csatlakoztatni. Tovább nem kell erre várnunk, ugyanis elkészült a Quirky Egg Minder. Ez a tartó a tojástartáson kívül olyan tulajdonságokkal bír, mint például a tojás számolás. Telefonunkon jelez, ha már kevés tojás van a tartóban, így nekünk nem kell belenézni a tojástartóba, hogy megtudjuk ezt. Bár, ha kiveszünk belőle egy tojást akkor akarva-akaratlanul meglátjuk, hogy még mennyi van benne. Ezen felül meg tudja jósolni, hogy hamarosan melyik tojás fog lejárni. A vásárlók visszajelzéseiből egyértelműen kiderült, hogy ez a funkció nem működik az eszközön, de ne is várjunk csodát egy 2800 forintos okoseszköztől.

 

Az okosfogkefe, hogy a fogorvosok bőrébe bújhassunk

Okosfogkeféből rengeteg különböző tudású és minőségű van. Az Onvi Prophix nevű cég megpróbált kitörni a sorból és fogkeféjükbe beleszereltek egy 10 megapixeles kamerát. Ez a kamera élő felvételt és fotót képes készíteni miközben mossuk a fogunkat. Ha fáj valamelyik fogunk, akkor könnyedén meg tudjuk magunkat vizsgálni ezzel az eszköz segítségével, de mivel körülbelül 110 ezer forintba kerül, lehet érdemesebb felkeresni a helyi fogorvost.

 

Az okosvilla, hogy ne habzsoljunk

A lista egyik legérdekesebb okoseszköze a HapiFork névre hallgató okosvilla. Annyival tud többet, mint egy hagyományos villa, hogy elkezd rezegni, ha úgy érzékeli, hogy túl gyorsan eszünk. Bár a gyors étkezésen valóban nem egészséges, de nem biztos, a 18-20 ezer forintos villa lenne a leggazdaságosabb megoldás a probléma elhárítására.

 

Az okosvizespalack, hogy ne felejtsünk el inni

Orvosokaink és hozzátartozóink nem tudják eleget mondani, hogy nagyon fontos az elegendő folyadékbevitel, főleg a nyári hőségben. Ezt egy palackgyártó cég is próbálja nyomatékosítani, méghozzá a Hidrate Spark nevű okospalackjukkal. Ezt az eszközt a telefonunkra tudjuk csatlakoztatni és időközönként ránk szól, hogy most már igyunk. Ezen kívül a palack is elkezd világítani ezzel is jelezvén, hogy az ivás ideje most jött el. Ez a palack 15 ezer forintba kerül, ami elég sok pénz érte, főleg úgy, hogy a telefonunkra rengeteg ingyenes appot le tudunk tölteni ami képes jelezni, hogy igyunk.

Ajánlatkérés

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket