Helyek melyeket nem fogunk soha belülről látni
A 21. században, a szabd világ csúcsán nagyon furcsán hat az, hogy vannak olyan helyek a világon, ahova egy „sima”, hétköznapi ember nem juthat el. És ami még megdöbbentőbb az egészben, hogy ezek között vannak olyan helyek, melyek bizony város nagyságúak.
Gondolnánk, hogy minden ilyen hely vagy valamelyik volt, vagy mostani szocialista vagy kommunista országban van, de bizony tévedünk.Nézzünk most tehát olyan helyeket, melyeket biztosan nem láthat saját szemével.
Vatikán titkos archívumai
Dan Brown Angyalok és Démonok című könyvében és ugyanolyan című filmjében láthattuk és olvashattuk, hogy a Vatikán levél archívumba nem egyszerű bejutni. Ez a valóságban is így működik. A levéltár és az tároló polcrendszer döbbenetes méreteket vett fel az idők során. Mára már több, mint 84 kilométer hosszú és közel 35000 kötetet tartalmaz. Az archívum olyan állami papírokat, levelezéseket, pápai üzleti könyveket, és sok egyéb dokumentumokat tartalmaz, melyeket az egyház halmozott fel az évszázadok során. Természetesen nagy becsben őrzik ezeket az iratokat. Melyek viszont már olyan állapotban vannak, azokat digitalizálták. Érdekes, hogy szinte mindent elolvashatnánk a megfelelő engedélyek kikérése után, de a helybe magába nem mehetnénk be.