Magyarok megalkották a hologramos közlekedési lámpát

Magyar találmány a Hologramos közlekedési lámpa!

Szerző: Dominik96 - 2015.10.20.

Lecserélik az eddigi jelzőlámpákat és ezek kerülnek a helyére. Szerintem megéri, mert biztos, hogy jobban felfigyelnek rá, mint a normálisra. Magyarországon fogják megkezdeni a tesztelését.

Hologramos közlekedési lámpa

A holográfiát egy brit állampolgárságú magyar, Gábor Dénes találta fel 1947-ben.

 

Ezzel a képek rögzítésének egy olyan módját fedezte fel, ami több információ visszaadását tette lehetővé, mint bármelyik addig ismert eljárás. Mivel ennek révén – látszólag – minden információt tárolni lehet, Gábor Dénes ezt az eljárást holográfiának nevezte el, két görög szóval, amelyek annyit jelentenek, hogy „egész”, „teljes” és „írás”, „irat”. Vagy tizenhat esztendeig lapult ez a módszer – és elnevezése – a szakmai folyóiratokban. Gábor Dénes a holográfia kidolgozásáért 1971-ben fizikai Nobel-díjat kapott.

 

Ma már pedig nagyon úgy látszik, hogy ilyenek lesznek a közlekedési lámpák is. Már most nagyon nagy az érdeklődés külföldről, de a fejlesztők mégis ragaszkodnak hozzá, hogy elsőnek Magyarországon legyen üzembe helyezve és megnézni milyen eredményt hoz.

 

További részletek a következő oldalon!

Ajánlatkérés

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket