Első alkalommal sikerült videóra rögzíteni egy jegesmedvét, amint az rénszarvasra vadászik a Spitzbergákon
Egy jegesmedve a tengerbe üldözte az áldozatául szolgáló rénszarvast, ezt követően kioltotta annak az életét táplálékszerzés céljából. Ezt az eseményt sikerrel rögzítette mozgóképre egy lengyel származású csapat, akik a Spitzbergákon állítottak fel megfigyelőállomást. A 2020. augusztus 21-én felvett videó az első alkalomnak számított, amikor ilyen esemény történt, hogy az ember a saját szemével láthatta, amint a jegesmedve rénszarvast ölt.
Miért olyan meglepő ez az eset természettudományi szempontból?
Jelentősnek nevezhető ez az elraktározott bizonyíték, és önmagában a megfigyelés is, abból a szempontból, mivelhogy arra a felvetésre szolgáltat megerősítést a tudósok részére, miszerint a jegesmedvék értendje változásokon megy keresztül. Ennek oka minden bizonnyal a globális felmelegedés lehet, amely miatt a sarki jégtakarók egyre inkább olvadásnak indultak. A jegesmedvék ezidáig nem tanúsítottak ilyesfajta viselkedést, az volt rájuk jellemző, hogy a nyári hónapok beköszöntésével a jégmezőkön keltek vándorutakra, a céljuk pedig fókák vadászata volt, hiszen ezeket az emlős víziállatokat vastag zsírpárna borítja, ami miatt nagyon energiadús zsákmánynak számítanak a legnagyobb és legveszedelmesebb medvefaj számára.
Változik a jegesmedvék viselkedése
Már megfigyelhető volt az elmúlt évtizedekben az a jelenség, hogy a jegesmedvék sokkal több ideig maradnak a szárazföldön annál, mint ami a régebbi szokásaikhoz hívő volna, ennek az oka minden valószínűséggel az a jelenség lehet, miszerint a jégfelületek drasztikus mértékben csökkentek a közelmúltban. Ennél fogva a jegesmedvéknek nem sok lehetőségük nyílik arra, hogy kamatoztathassák fókavadász ösztöneiket, szélsőségesebb megoldásokhoz kell folyamodniuk, amennyiben nem szeretnének éhen pusztulni. A sarkkörön élő csúcsragadozók így hát olyan táplálékszerzési akciókba vágnak bele, melyek során a szárazföldön élő állatokat veszik célba, azonban vita tárgyát képezi az, hogy az efféle étrend milyen jelentőséggel bír. Erre utalt a Polar Biology elnevezésű lapban megjelenített tanulmányban a videófelvételt készítő lengyel csapat egyik tagja, név szerint Izabela Kulaszewicz. Ő, valamint kettő kutató kollégája úgy vélekednek, hogy a rénszarvasok helyettesítő zsákmány szerepét töltik be a jegesmedvék étrendjében, lényegében a fókák helyett vadásszák őket. A rénszarvasok húsa kellő mennyiségű energiával látja el a jegesmedvéket, valamint a medvék természetes élőhelyein is nagy számban előfordulnak, ugyanis a Spitzbergákon megközelítőleg húszezer rénszarvas él, és körülbelül háromezres nagyságú a jegesmedve populáció.