Guevara írásos bizonyítékokat hagyott hátra kegyetlenkedéseiről. A valóban sötét dolgokról, bár a legsötétebbekről ő is hallgatott. 1967-ben, már bőséges tapasztalatok alapján, Guevara így foglalta össze az igazságosság gyilkos eszméjét, amely vezette: A gyűlölet nélkülözhetetlen eleme a harcnak. Az ellenség könyörtelen gyűlölete teszi lehetővé, hogy túllépjünk természetes korlátainkon, és hatékony, hidegvérű gyilkológéppé váljunk."
A Batista-rezsim elleni fegyveres harc során Guevara személyesen ölt meg több árulónak tartott partizánt, a hatalom átvétele után pedig az általa irányított ítélőszékek emberek százait végezték ki. "Olyanokat, akikről bebizonyosodott, hogy ellenségek, vagy gyanúsíthatók voltak ezzel, és olyanokat is, akik csak rosszkor rossz helyen voltak." Ő szervezte meg az első kubai koncentrációs táborokat, ahová először a politikailag gyanús elemeket zárták, majd a hatvanas évek közepétől a melegeket, a katolikus papokat, a Jehova tanúit és az aidseseket is. "Guevara élete utolsó éveiben szembefordult a szovjet kommunizmussal - írja Vargas Llosa. - Azzal vádolta Moszkvát, hogy túl puha, túl sok engedményt tesz az ideológia és a diplomácia terén. Szemben a maoista Kínával, amelyben az ortodoxia utolsó mentsvárát látta."
Ezek ismeretében azt mondom, hogy egyrészt nekünk vannak forradalmáraink, akiket tisztelhetünk, nincs szükségünk más ország forradalmáraira, pláne nem tömeggyilkos forradalmáraira.
