Ez a tanulmány szerint 2050-re kihal az emberiség a Földről, ha...
Egy ausztrál szaklapban azt írták, hogy 2050-re eltűnhet az emberiség a Földről. Ezt a tanulmányt pontos számításokkal támasztották alá a bolygó és az emberek életének változásairól. Eljött az idő a változásra!
Az elmúlt időszakban egyre aggasztóbb jóslatokat hallani a közeli jövőt tekintve, de mind közül ez a mostani talán az egyik legijesztőbb. Egy ausztrál szaklapban egy olyan tanulmányról számoltak be, mely szerint 2050-re eltűnhet az emberiség a Földről.
A cikkben számos szakember közös munkájának eredményét publikálták, pontos számításokkal a bolygó és az emberek életének változásairól.
Kiemelték azt is, hogy ha továbbra is ilyen nagy mennyiségben használjuk a Föld erőforrásait, az jelentősen megemeli annak kockázatát, hogy az említett katasztrófa bekövetkezzen.
A kutatók szerint ekkor már késő lesz bármit is tenni, mindenképpen azonnal el kell kezdenie az embereknek odafigyelni a környezetre.
Teljes átalakuláson mehet keresztül az emberiség.
Beköszöntene ismét az anarchia és a nemzetközi viszályok korszaka és ez csak a legcsekélyebb probléma lenne ebben az esetben.
Éppen ennek elkerülése érdekében az összes lehetséges módon igyekeznek elérni, hogy kíméletlenül visszafogják a káros gázok kibocsátását, hiszen ha az átlag hőmérséklet akár 2-3 fokkal is megnövekszik a biztos kipusztulást jelenti.
Már napjainkban olyan változások mennek végbe, melyek néhány évtizeddel ezelőtt elképzelhetetlennek tűntek, ezért rendkívül oda kell figyelni a tengeri/óceánbeli élővilágra, a korallzátonyokra és a jelenleg is gyorsan olvadó északi és déli jégsapkákra.
Szintén aggodalomra ad okot, hogy a két neves kutató, akik nevéhez fűzödik a tanulmány is, David Spratt és Ian Dunlop egyáltalán nem bizakodnak abban, hogy sikerül elkerülni a katasztrófát. Számításaik szerint már az is kockázatos lehetne, ha azonnal globális változások következnének be a környezetvédelemben, de mint tudjuk sajnos korántsem ez a helyzet. Még évekbe telhet mire az emberek észreveszik majd, hogy mit is jelentenek ezek a veszélyek.
Szerintük 2050-re olyan kevés ember fog élni a földön, hogy az élelmezési és szociális rendszerek romba dőlnek, amely teljes fejetlenséghez fog vezetni.
Amint pedig ez világszintűvé válik nem lesz visszaút.
Itt az idő változtatni, most még rengeteg dolgot tehetünk, később már nem lesznek lehetőségeink!