Koronavírus okozta alkoholizmus: Világméretű problémák egymás után: koronavírus, majd az alkoholizmus

Világméretű problémák egymás után: koronavírus, majd az alkoholizmus

Szerző: noemivida - 2020.04.17.

A koronavírus után, az alkoholizmus lesz a következő világméretű probléma? Jogosan merül fel ez a kérdés, ha egy pillantást vetünk a kiskereskedelmi adatokra, és megnézzük a termékcsoportonkénti bontást is. Az adatok azt mutatják, hogy az egészségügyi krízis idején megugrott az eladott alkoholos italok száma. A bezártság sokakat arra késztet, hogy alkoholt fogyasszanak.

Alkoholizmushoz vezet a koronavírus

A bezártság miatt sok alkohol fogy

Az egyik legnagyobb piackutató cég, a Nielsen adatai alapján 219%-kal nőtt meg a különböző alkoholos italok iránti kereset a koronavírus járvány kirobbanása óta. Éppen emiatt szakemberek attól tartanak, hogy a koronavírus járvány miatt elrendelt intézkedéseknek, nemcsak a gazdaságra, de az emberek mentális egészségére is súlyos hatásai lesznek. A magány elindíthat számos negatív folyamatot az emberben, az egyik ilyen az alkoholizmus. Ennek bizonyítására pedig egy tanulmányt készítettek, hogy megtudják, a depresszió, és bezártság, valamint a helyzet okozta stressz elnyomására hányan, és milyen mértékben fordultak ehhez a káros szenvedélyhez.

 

A kutatás alapján igazolódott a felvetés

Látva az alkoholos italok iránti drasztikus keresletemelkedést, a Portsmouth Egyetem kutatói egy kérdőíves kutatást is végeztek, ami az emberek a karantén alatti alkoholfogyasztására irányult. A névtelenül kitöltött kérdőívek pedig, ahogy az várható volt, igazolták a felvetést, miszerint a koronavírus miatt elrendelt karantén intézkedések miatt több alkoholt fogyasztanak az emberek a világ számos pontján, a kérdőívezést ugyanis nem csak az Egyesült Királyságokban végezték el, hanem Ausztráliában, Európa több pontján, és az Egyesült Államokban is.

 

Nem meglepőek az eredmények

A kutatók szerint egyáltalán nem meglepő ez az eredmény, hiszen most egy olyan problémával állunk szembe, amivel eddig még nem találkoztunk, ezt nehéz feldolgozni. Több ember teljesen elszakadt a barátaiktól, családtagjaitól, vannak, akik teljesen magányosan töltik a napjaikat, ezt pedig mentálisan nagyon nehéz feldolgozni. Másokat a bezártság, és a magány mellett a gazdasági bizonytalanság, esetleg szerettük iránt érzett félelem terhe is nyomja. Arról ne is beszéljünk, hogy mennyien veszítették el egyik napról a másikra a munkájukat, ami szintén egy olyan trauma, ami teljesen kilátástalan helyzetbe sodorhatja az embereket. Több milliárd ember van bezárva elszakítva a szeretteiktől, de ez nem jelenti azt, hogy nem törődhetünk egymással! Kutatók azt tanácsolják, hogy figyeljünk oda egymásra! Egy kedves szó a szomszédnéninek, vagy egy telefon a nagymamádnak ilyenkor nagyon sokat tud segíteni.
 

Ajánlatkérés

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket