Kiderült egy felmérésből, hogy mi, magyarok, durván babonások vagyunk

A turizmusban talán a szerencsétlennek tartott 13-as szám kerülése a legelterjedtebb babona: sok légitársaság repülőgépein nincs ilyen ülőhely, a nagy szállodákban pedig gyakori, hogy a 12. után a 14. emelet vagy szoba következik. „Magyarországon azon szálláshely-tulajdonosok közül, akik rendelkeznek ennyi helyiséggel, minden negyedik kihagyja a számozásból a 13-ast” – mondta Dorcsinecz József. Úgy tűnik azonban, hogy a magyar vendégek kevésbé tartanak ettől a számtól: a felmérés szerint mindössze 1 százalék kért másik szobát a 13-as helyett.

 

Ehhez képest viszonylag sokan szokták megszámolni a szoba sarkait abban bízva, hogy jót álmodnak, és az majd valóra is válik. A felmérés résztvevői közül minden ötödik ember így tesz egy új szálláshelyen, ha eszébe jut még elalvás előtt. A fekete macskához kötődő babona azonban még ennél is erősebb: csak az emberek háromnegyede megy nyugodtan tovább, ha egy sötét szőrű cica átfut előttük az úton. „Szállásadóink szerint volt olyan eset, amikor ezért tévedt el egy nyaralóvendég, más pedig a panzió udvarán sétáló fekete macska láttán az autóból sem volt hajlandó kiszállni” – tette hozzá a Szallas.hu képviselője.

 

A portál által megkérdezett magyar szállástulajdonosok 7 százaléka találkozott már valamilyen babonához kapcsolódó kéréssel, panasszal. Többen megjegyezték, hogy a hálószobában lévő tükröket letakarta vagy levetette egy-egy vendég. „Olyan is előfordul ugyanakkor, hogy valaki egy-egy szerencseszámhoz ragaszkodik, és az adott sorszámmal ellátott szobát vagy apartmant kéri a foglaláskor, ami nem ritkán éppen a 13-as” – mondta Dorcsinecz József.

 

Forrás

Ajánlatkérés

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket